Forrest nap Debrecenben: autistákkal futottak a rendőrök

Rendőrség
A hajdú-bihari rendőrök is részt vettek a hatodik alkalommal megrendezett családi sportnapon, amelyre a város autista fiataljait és kísérőiket várták.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a debreceni Kenézy Kórház között megkötött együttműködési megállapodás alapján a 2016. március 31-én megtartott Forest-futás elnevezésű sportnap megszervezésében és a programok biztosításában a főkapitányság munkatársai is részt vettek. A fogyatékkal élők, akik a társadalom kiszolgáltatottabb csoportjaihoz tartoznak fokozottan veszélyeztetettek a bűncselekmények áldozatává válásának szempontjából.

A Kenézy Gyula Kórház által szervezett rendezvény célja, hogy az autista fiatalok mellett orvosok, rendőrök, katonák, sportolók, művészek, országgyűlési és önkormányzati képviselők is felhívják a figyelmet a sérült emberekkel szembeni tolerancia szükségességére és fontosságára, ezáltal segítve a társadalomba történő beilleszkedésüket, biztonságos életvitelüket.

A sportnap záróeseménye immár hagyományosan az volt, hogy a szervezők egy kört futottak az Oláh Gábor utcai sportkomplexum atlétikai pályáján. A rendőrség szolgálati kutyáinak bemutatója idén is nagyon népszerű volt a fiatalok körében.