Illegális migráns csoportok Bács-Kiskun megyében

Rendőrség

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. október 26-án 22 óra 40 perckor 12 illegális migránst Vaskútnál, ma 0 óra 45 perckor egy 19 fős csoportot Bácsborsódnál, 4 óra 12 perckor Katymárnál pedig további 11 illegális migránst tartóztattak fel.

A csoportok tagjai szír és szomáliai állampolgároknak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Karambolozott az embercsempész, aztán továbbhajtott.

A brazil férfi Kiskunmajsán volt egy baleset okozója egy furgonnal, ám megállás nélkül elmenekült a helyszínről. Kiderült, van mit titkolnia: 24 migráns szállított a járműben.

Bejelentés érkezett a rendőrségre kora reggel, mely szerint egy holland rendszámú furgon Kiskunmajsa külterületén anyagi káros balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről. A szemfüles tanúk feljegyezték a jármű rendszámát, amelyet néhány kilométerrel távolabb – 6 óra 41 perckor – a járőrök intézkedés alá vontak.

Egy 33 éves brazil férfi vezette a járművet, amelynek rakterében a rendőrök 24 külföldit találtak. A csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a kéttucat határsértőnek a sofőr segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, így őt elfogták és előállították. Ellene a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak. A dél-amerikai gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe veszik, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Az egyenruhások vizsgálják a Kiskunmajsán történt – anyagi kárral járó – baleset körülményeit is.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. október 27-én 11 órakor 15 külföldit tartóztattak fel Újmohács közigazgatási területén. Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.

A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.