Vádemelés a két motoros halálát okozó ittas vezetővel szemben

Rendőrség

A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020. október 23-án Dusnok külterületén ittasan az autójával balesetet okozott, amiben két motoros meghalt.

A vádirat szerint a vádlott 2020. október 23-án, reggel, Dusnok lakott területén kívül, az 51. számú főúton Sükösd irányába közlekedett egy autóval. A vádlott ittasan vezette a gépkocsit, aminek a műszaki érvényessége is lejárt. A látási viszonyok jók voltak, az úttest is száraz volt.

A vádlott azonban az ittassága miatt alkalmatlan volt a biztonságos járművezetésre, nem tudta követni az utat. Elveszítette az uralmat az autó felett és mintegy 90 km/h sebességgel a gépkocsit erőteljesen balra kormányozta, ami miatt átsodródott a szembejövő sávba. Itt az autó balra elfordult helyzetben az oldalával összeütközött a vele szemből érkező két motorosnak. A baleset után a vádlott autója a menetirány szerinti bal oldali útpadkára sodródva az úttestre merőlegesen állt meg, míg az egyik motorkerékpár az úttestre dőlt, a másik motor pedig a bal oldali útárokba zuhant.

A balesetben a motorkerékpárokat vezető, bukósisakot is viselő férfi és nő olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. A vádlott a baleset miatt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert a biztonsági öve sem volt bekötve.

A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.