Előbb garázdálkodott, később rabolt egy ceglédi fiatal férfi

Rendőrség

 2020. július 9-én éjjel bejelentés érkezett a rendőrségre , mely szerint Kecskeméten, a Műkerti sétányon megtámadtak és kiraboltak egy embert. A sértett elmondta, hogy röviddel korábban leszólította egy férfi az utcán, és cigarettát, valamint pénzt követelt tőle. Ő vonakodott átadni értékeit, ezért az elkövető lökdösni kezdte, földre lökte, és átkutatta a ruházatát. Eközben elszakította a nadrágjának a zsebét, és abból cigarettát, öngyújtót, valamint mobiltelefont vett ki, végül elszaladt.

A 48 éves áldozatot. Az általa adott ponto személyleírás alapján a Kecskeméti Rendőrkapitányság Járőr- és Őrszolgálati Alosztályának munkatársai elfogtak egy 21 éves ceglédi lakost, akit néhány órával korábban egyszer már előállítottak, mert az állomáson garázdálkodott.

A járőrök a feltételezett elkövetőt átadták a nyomozóknak, akik a férfit őrizetbe vették : egyrészt az éjszakai rablással, másrészt a késő délután elkövetett garázdasággal gyanúsítják.