A Kecskeméti Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt vádat emelt egy jogosítvánnyal nem rendelkező férfival szemben, aki – a vád szerint – Kecskemét belvárosában balesetet okozott, majd a helyszínről elhajtott.
A vádirat szerint a visszaeső férfinak nem volt vezetői engedélye, ennek ellenére egy tavaly szeptemberi este, Kecskeméten volán mögé ült. Amikor egy belvárosi parkolóból hajtott ki a körútra, nem adott elsőbbséget az ott haladó sértett által vezetett autónak, emiatt a két gépjármű összeütközött.
A balesetben személyi sérülés nem történt, a kocsik azonban megrongálódtak. A vádlott a baleset helyszínen nem állt meg, onnan eltávozott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a sértett megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e.
A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit cserbenhagyás vétségével vádolja és ezért vele szemben elzárás és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.
A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
(ugyeszseg.hu)