Háromnapos jubileumi programsorozattal, benne könyvbemutatóval, vendégelőadásokkal, Szabó Balázs koncertjével és 40 százalékos jegykedvezménnyel ünnepli hivatásossá válásának 40. évfordulóját a kecskeméti Ciróka Bábszínház október 16. és 18. között – közölte az intézmény művészeti szervezője kedden az MTI-vel.
Bodor Éva tájékoztatása szerint október 16-án zárt körű jubileumi gálaműsorral és könyvbemutatóval indítják az ünnepségsorozatot. A most megjelenő kötet a színház négy évtizedes történetét dolgozza fel, bemutatva a magyar bábművészet elmúlt negyven évének egy szeletét is.
A látogatóknak szóló nyitott programok során valamennyi előadásra 40 százalékos jegykedvezményt biztosítanak.
A legkisebbeket az Illaberek Bábszínház A doboz című vendégelőadására várják, amelyben a Ciróka korábbi társulati tagja, a hét évadon át Kecskeméten játszó Nyirkó Krisztina lép színpadra. Este Szabó Balázs énekes, dalszerző ad szólókoncertet, aki egykor bábszínészként, rendezőként és zeneszerzőként is évekig alkotott az intézményben.
A hétvége folytatásában két új saját bemutatót, a Barátom a sötét című árnyszínházi előadást és A kisfiú meg az oroszlánok című produkciót tűzik műsorra. A jubileum alkalmából a bábszínház tortatervezési pályázatot is hirdetett: a gyerekek és felnőttek ötletes tervei közül a legjobbat cukrászműhelyben készítik el, és az ünnepi asztalra kerül.
A kecskeméti bábszínház története az 1950-es évek végén kezdődött, amikor Báron László képzőművész, tanár bábszakkört alapított a helyi szakmunkásképzőben. Az egykori amatőr csoport – amely nevét egy gyermekmondókából kölcsönözte – 1986-ban vált hivatásos társulattá.
A színház kezdetben a Katona József Színház tagozataként, majd alapítványi formában működött, 1991 óta pedig önálló, városi fenntartású intézményként várja a közönséget.
(MTI)