Kásler Miklós

Kásler: január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúra területén dolgozók

Gazdaság

A kormány megbecsüli és elismeri a kulturális dolgozókat, s ezt nagymértékű béremeléssel is kifejezi – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.

A kormány Facebook-oldalán szerdán közzétett nyilatkozatában Kásler Miklós emlékeztetett, hogy január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúra területén dolgozók.

Azt mondta: a béremelés célja, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást és támogassa a kultúrában dolgozók pályán tartását. Mindemellett segítse, hogy a fiatalok olyan életpályát, olyan hivatást találjanak a kultúrában, “amely nem csak munkahelyet, de célt is biztosít” – fogalmazott.

A miniszter kiemelte: Magyarország kormánya kiemelt feladatként tekint a kultúra megerősítésére. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország immár negyedik éve első helyen van az Európai Unió tagállamai között a kulturális célú kiadások GDP-hez viszonyított arányát tekintve – mondta Kásler Miklós.

MTI