Intenzív osztály. kórház

Dominánssá vált a delta változat Németországban

Európa
Koronavírus

Németországban is egyre inkább kiszorítja az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) első változatait a delta jelzésű mutáció, az új fertőződések csaknem kétharmada ennek a variánsnak tulajdonítható a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtökön ismertetett vizsgálata szerint.

A delta az év 25. hetében, június 21-27. között vált dominánssá, akkor az új fertőződések 59 százalékát okozta.

Egy héttel korábban 37 százalék, két héttel korábban 17 százalék, három héttel korábban 8, négy héttel korábban pedig csupán 4 százalék volt ez az arány az intézet kimutatása szerint.

Az RKI rendszeresen elemzi a pozitív SARS-CoV-2 teszt leleteket. Nagyjából minden tízedik ilyen leletet dolgozzák fel. Azt vizsgálják, hogy a vírus mely változata jutott be a fertőzött szervezetébe. Az eredményeket hetente közlik. Az adatok rendre a kettővel korábbi hétre vonatkoznak.

A B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett delta változat szétterjedésének tulajdonítható, hogy két hónapig tartó folyamatos enyhülés után az utóbbi napokban ismét romlott a járványhelyzet Németországban.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 970 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, csaknem 10 százalékkal többet az egy héttel korábbi 892-nél.

Az új esetek száma sorban a harmadik napon, az utóbbi hét nap alatt pedig ötödször emelkedett.

Ugyancsak az utóbbi napokban április vége óta először ismét a vírus visszaszorulásának és terjedésének határát jelző 1 fölé emelkedett az úgynevezett reprodukciós ráta (R). A mutató az RKI csütörtöki számítása szerint 1,09-re emelkedett az előző napi 1,01-ről. Ez azt jelenti, hogy minden száz új fertőzött átlagosan 109 embernek adja át a vírust.

Az intézet szerint a delta variáns terjedése miatt a 12-59 éves korosztályban legalább 85 százalékos, a 60 felettieknél 90 százalékos átoltottság szükséges újabb járványhullám elkerüléséhez.

Azonban az oltási kampány az utóbbi napokban lassult. A szövetségi kormány csütörtöki összesítése szerint az előző hét napon átlagosan 669 861 adag oltást adtak be naponta. Ez a szám június közepén még 800 ezer felett volt.

Legalább egy adag védőoltást a lakosság 57,6 százaléka – 47 872 792 ember – kapott. Teljes oltással a lakosság 40,8 százaléka – 33 909 828 ember – rendelkezik.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 732 549 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 31 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 91 141-re emelkedett.

MTI