Soltész Miklós

Soltész: 63 templom, imaház, lelkészi otthon újul meg Bács-Kiskun megyében

Helyi hírek

A magyar templomfelújítási programban Bács-Kiskun megyében 826 millió forintból 46 településen 63 templom, imaház, közösségi ház, illetve lelkészi otthon újulhat meg – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.

Soltész Miklós a Szentcsalád Plébánián tartott sajtótájékoztatón elmondta: a keretösszegen kívül a magyar kormány a kecskeméti Nagytemplom megkezdett felújítására 2022-ben újabb 500 millió forint támogatást nyújt, a szalkszentmártoni és az apostagi református templom rekonstrukciójához pedig 100 millió, illetve 150 millió forinttal járul hozzá.

Emlékeztetett: a magyar templomfelújítási program összességében mintegy 26 milliárd forintot biztosít 1800 templom, illetve plébánia, közösségi ház vagy lelkészi otthon felújítására. Ezekből 1400 Magyarországon, 400 pedig a Kárpát-medence magyarlakta vidékein újulhat meg.

Az államtitkár közölte, a felújítások egyrészt a gazdaság szempontjából fontosak, hiszen lehetőséget és munkát biztosítanak a szakembereknek, illetve szakmunkásoknak, másrészt pedig az érintett helyszíneken a településkép is megszépül. Hangsúlyozta továbbá, a magyar templomfelújítási program elődeink épített örökségének megőrzése és a hitélet szempontjából is rendkívül fontos.

Soltész Miklós úgy fogalmazott: folyamatosan tapasztalható, hogy az Európai Unióban, Brüsszelben “hogyan akarják rombolni az értékeket, megváltoztatni azt, ami természetes, áthazudni azt a világot, amelyben élünk, és amely a teremtett világra épül, és hogyan akarnak különféle ideológiákat ráerőltetni a gyermekekre, a családokra, nemzetekre és az egész Kárpát-medencei térségre”.

Hozzátette, ezek az ideológiák azonban el fognak veszni, ahogyan az a múltban is látható volt a kommunizmus, a barna szocializmus esetén, de ez fog történni “a most Nyugat-Európa-szerte zajló LMBTQ-őrülettel is”.

“Előbb-utóbb le fog csengeni, és észhez fognak térni azok a nemzetek, akiknek a politikai vezetői jelenleg a magyar kormányt támadják” – mondta.

Soltész Miklós köszönetet mondott az értékmegőrzésből jelentős részt vállaló egyházaknak, amelyek lelki tartalmat, segítséget nyújtanak az embereknek. Kiemelte: törekvéseiket a magyar kormány a lehetőségeihez mérten anyagilag mindig igyekszik támogatni.

Azt mondta: Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő állapota is akkor fordult jobbra, amikor gyógyulásáért imaláncot szerveztek az emberek.

Salacz László (Fidesz) országgyűlési képviselő emlékeztetett arra: a magyar templomfelújítási programnak köszönhetően az elmúlt tíz évben mintegy 3 ezer templom felújítását tudták elvégezni, és nagyjából 150 új épülhetett. A munkák számos családnak biztosítottak megélhetést.

Szeberényi Gyula, Kecskemét alpolgármestere kiemelte, a Nagytemplom felújításának befejezése az utolsó lépése a kecskeméti főtér teljes megújulásának, hiszen a Barátok temploma és a református templom rekonstrukciója már megtörtént, a városháza felújítási munkálatai pedig a tervek szerint még az idén befejeződnek.

Font Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta: a magyar kormány intézkedéseinek köszönhetően a gazdasági helyzet tette lehetővé, hogy a magyar templomfelújítási programra az eredeti terveknél több forrás juthat.

MTI