Kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjainak letartóztatását indítványozta az ügyészség

Egyetem

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a három férfinek és három nőnek a letartóztatását, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy 2020 novembere óta kereskedtek kábítószerrel a Dél-Alföldön.

Kábítószer-terjesztő hálózatra csaptak le a rendőrök

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak egyike, egy szegedi férfi kábítószer eladására egy olyan hálózatot alakított ki, melyben a nála jelentkező fogyasztókat lánytestvérei valamint élettársa szolgálták ki. A „kristály” fantázianéven ismert anyagot a férfi utasítása alapján a családtagok mérték ki és csomagolták, valamint Szeged-szerte ők találkoztak személyesen a vásárlókkal, akiktől az átadáskor a vételárat is beszedték. A megalapozott gyanú szerint a bűnszervezet vezetője a kábítószert egy szintén elfogott társától szerezte be, valamint abból értékesített egy további gyanúsított-társának is.

A 2021. május 26-án, egy összehangolt rendőrségi akció keretében, több helyszínen egyidejűleg foganatosított rajtaütés során a rendőrök kristályt valamint marihuánát, továbbá kábítószer-csomagolásához használt tárgyakat és készpénzt foglaltak le a gyanúsítottak lakóhelyén.

A bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség az elkövetők szökésének-elrejtőzésének veszélyére, az eljárás meghiúsításának valamint a bűnismétlésnek a veszélyére figyelemmel tett indítványt a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére.

Az ügyészi indítvány tárgyában Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon tartandó üléseken fog dönteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük