Agyonlőtték a 25 éves Leventét, aki fát lopott az erdőben

Világ

Fejbelőttek a rendőrök egy falopáson tetten ért férfit a Maros megyei Beresztelkén (Breaza) – közölte az Agerpres hírügynökség. A férfi a helyszínen életét vesztette – írja az MTI.

A rendőrségi szóvivő szerint a falopást a 112-es segélyhívó számon jelentették vasárnap, és a fegyverhasználatra azt követően került sor, hogy a tetten ért férfi nem engedelmeskedett a helyszínre vezényelt hatósági közegnek.

A Zi-de-zi.ro marosvásárhelyi hírportál hétfőn megszólaltatta az eset egyik szemtanúját, aki elmondta: a rendőrök által lelőtt 25 éves Leventével és egy 13 éves gyerekkel együtt gyűjtöttek száraz ágakat az erdőben, hogy ezekkel fűtsék télen a házaikat. A tanú szerint a rendőrök nem figyelmeztettek, hanem egyenesen a társa fejére céloztak, amikor pedig látták, hogy az áldozat meghalt, elmenekültek az erdőből. Azt mondta, főbe lőtt társát a jelen lévő gyermekkel együtt tették fel a szekérre, és vitték ki az erdőből. Úgy értékelte: a társát kivégezték.

A portál a Maros megyei törvényszéki ügyészség hétfői közleményét is idézte, mely szerint a rendőrök “egy csoport roma etnikumú személyt” értek tetten falopáson. “Előállításuk és azonosításuk érdekében a rendőrök kénytelenek voltak használni a szolgálati fegyverüket” – áll a szűkszavú közleményben.