Dollárt loptak az alkalmi kerti munkások

Rendőrség

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás, lopás és pénzmosás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy kiskunhalasi férfi alkalmi kerti munkásként a munkaadójától 3.400 USA dollárt lopott, majd a pénzt az élettársa másnap az anyjával együtt a bankban forintra váltotta és elköltötték. A férfi emellett fényes nappal Kiskunhalason egy idős, járókerettel közlekedő nőt is kifosztott.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi és az élettársa – az ügy vádlottjai – 2020. augusztus 7-én délután egy Kiskunhalas környéki tanyán kerti munkát végeztek, amelynek során a munkaadójuk engedélyével a lakóház mosdóját használhatták. Kihasználva azt, hogy a lakóházba bejárása van, a férfi a házban kutatást végzett és az ott lakó asszony 3.400 USA dollárját ellopta. Rövid idő múlva a férfi elmondta az élettársának a lopást, majd át is adta neki a pénzt azzal, hogy másnap váltsa forintra.

Az élettárs a pénzlopást elmesélte az anyjának – az ügy III. rendű vádlottjának -, akivel együtt másnap egy bankban forintra váltották a dollárt. A mintegy 1,1 millió forintból az anya a közreműködésért 300 ezer forintot kapott. Az élettársak a lopott pénzt hamarosan el is költötték, majd három nap múlva a késő esti órákban mindhárman visszamentek a tanyához. A férfi és az anyós a kerítésen bemászott, majd a szúnyoghálót letépve a lakóházból ellopták a sértett táskáját a benne lévő szemüvegekkel, készpénzzel, parfümmel, újabb több mint 200 ezer forint kárt okozva ezzel. Eközben az élettárs figyeléssel biztosította a helyszínt.

A férfi vádlottnak amiatt is felelni kell, hogy 2020. december 17-én a déli órákban Kiskunhalason egy járókerettel közlekedő, 79 éves ismerősét kifosztotta. Az idős nő mellett elhaladva a járókeretre felerősített kosárból kivette a pénztárcát és elfutott. A kiskunhalasi rendőrök alig fél óra alatt elfogták és a zsákmányolt összesen 6 ezer forintot visszaadták a sértettnek.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit üzletszerűen elkövetett lopás, valamint kifosztás bűntettével, míg az élettársat és az anyját a lopás mellett pénzmosás bűntettével is vádolja. A két nő szabadlábon, míg a férfi vádlott letartóztatásban várja, hogy ügyükben a Kiskunhalasi Járásbíróság döntést hozzon.