Augusztusra halasztják a Komlói Amatőr Színházi Találkozót

Party Zone
Koronavírus

A koronavírus-járvány miatt az eredetileg tervezett júniusi időpont helyett augusztusban rendezik meg a hatodik Komlói Amatőr Színházi Találkozót (KASZT) – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.

Mint írták, eredetileg június 4-én kezdődött volna idén a Kárpát-medence legnagyobb amatőr színházi seregszemléje, a koronavírus-járvány miatt azonban a fesztivált később, augusztus 20. és 23. között rendezik meg.

Kiemelték: a fesztivál finanszírozása biztosított, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma tízmillió forintos támogatása mellett egy sikeres pályázat révén összesen közel húszmillió forintból valósulhat meg a VI. KASZT.

Kitértek a közleményben arra, hogy a fesztivál idén is nemzetközi rendezvény lesz, hiszen a Kárpát-medence több pontjáról is érkeznek résztvevő társulatok. Mint írták, ez különösen is hangsúlyos 2020-ban, a trianoni döntés századik évfordulójára meghirdetett nemzeti összetartozás évében.

Jelezték: jó esély van arra, hogy az eredeti júniusi időpontban megvalósulhat a fesztivál eddigi, ötéves történetét bemutató film országos vetítése.