Karácsony: a kormány meghozta az egyedüli helyes döntést a lezárással kapcsolatban

Ország
Koronavírus

A kormány meghozta az egyedüli helyes döntést a lezárással kapcsolatban – írta a főpolgármester közösségi oldalán csütörtök délután.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: nem lehetett tovább várni, hiszen csütörtökön hatezer felett az új fertőzöttek száma, 152-en pedig meghaltak.”

Közben tudom, hogy egyre türelmetlenebbek vagyunk, én is szeretnék már szabadulni, de egyszerűen ezt még nem tehetjük meg. Mindenkit arra kérek, hogy tartson ki és tartsuk egymásban a lelket” – tette hozzá.

A főpolgármester szerint ehhez reményt adhat, hogy egyre többen szereznek védettséget az oltással, de – mint írta – “mindannyiunk érdeke, hogy még gyorsabban és szervezettebben történjen az oltás”. Emlékeztetett rá: a főváros felajánlotta, hogy oltópontok létrehozásával segíti a kormány munkáját.

“Minden készen áll, hogy olyan köztereket biztosítsunk, ahol megtörténhet a budapestiek oltása. Az is nagyon fontos, hogy korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan a kormány tegyen meg mindent a veszélybe kerülő egzisztenciák megvédéséért is” – tette hozzá Karácsony Gergely főpolgármester.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását. A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében meghozott szigorításokról elmondta, az üzletek március 8-tól március 22-ig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak. Március 8-tól március 22-ig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével – tette hozzá.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük