Beindult a tesztüzem a szegedi lézerközpontban

Ország

A szegedi ELI-ALPS nyolc nagy lézerrendszere közül három már megérkezett, és az egyik esetében a helyszíni tesztüzem is sikeresen lezajlott – mondta Osvay Károly kutatási, technológiai igazgató csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.

Ezek a lézerrendszerek a világon egyedülállóak, ilyen eszközök máshol nem üzemelnek – mondta a szakember az intézmény tudományos megnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón.

Az ELI-ALPS közép-infravörös lézerrendszerét a francia Fastile és a szegedi intézet munkatársai közösen fejlesztették ki, ez a berendezés már működőképes. A nagy ismétlési frekvenciájú lézert a Jénai Egyetem vezette konzorcium készítette. A terahertzes forrás tervezését és üzembe helyezését a Pécsi Tudományegyetem munkatársai végzik. Ez utóbbi kettő tesztüzeme novemberben befejeződik – tudatta az igazgató.

A jövőben elsősorban biológusok és vegyészek kutatásaihoz használható közép-infravörös, illetve a nagy ismétlési frekvenciájú lézerek által egy másodperc alatt kibocsátott impulzusok száma 100 ezer körül alakul. Ilyen ismétlési frekvenciával, ennyire rövid és nagy energiájú lézerimpulzusokat jelenleg máshol nem tudnak előállítani – közölte Osvay Károly.

A kutatóintézetben az első külső felhasználók jövő januárban és februárban kezdhetik meg a munkát – mondta a szakember. Hozzátette: a berendezések abban is egyedülállóak, hogy rendkívül stabil működésűek, naponta 12-14 órán át végezhető velük munka.

Jövő nyáron további két lézerberendezés érkezik majd Szegedre, ezeket szeptembertől, októbertől használhatják majd a kutatócsoportok – tudatta az igazgató.

A szegedi ELI-ALPS az Európai Unió tudományos nagyberuházásaként – a magyar mellett csehországi és romániai helyszínen – megvalósuló intézethálózat része. A szegedi projekt – az építészeti beruházás mellett a kutatási berendezések és eszközök beszerzését is tartalmazó – költségvetése több mint 70 milliárd forint, ennek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja. A szegedi intézet várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai-, orvosi- és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi elérhetővé.