Régészeti leleteket találtak a szakemberek a szentesi Tóth József Színház alagsorában

Helyi hírek Ország

A kora újkorra keltezhető régészeti leleteket találtak a Koszta József Múzeum munkatársai a szentesi Tóth József Színház alagsorában – tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója hétfőn az MTI-t.

Farkas László közölte, hogy a szecessziós épület rekonstrukciója során a múzeum régészeti munkatársainak szakmai megfigyelést kell végezniük, ami már a kezdeti szakaszban nem várt eredménnyel járt.

A színházépület déli végében, közvetlenül a színpad alatti pincerészben több régészeti objektum foltját fedezték fel, melyekben különféle, a kora újkorra, leginkább a 17-18. századra keltezhető kerámiatöredéket és néhány állatcsontot találtak. A leletek az egykor szeméttárolásra használt gödrökből kerültek elő.

A leletek két csoportra oszthatók: megtalálható köztük a különféle főzőedények szép darabjait, valamint korsók mutatós töredékei. A főzőedények között több fazék alj-, oldal- és peremtöredéke is előkerült, ezeket nem egyszer díszítéssel – bekarcolt vonalköteg, vörös festés – látták el. Az egyik fazék töredékein jól megfigyelhető a hosszú használat nyoma: oldala másodlagosan feketére égett, nyomokban kormos is volt.

A leletek másik csoportját képviselő korsók a tálalás során fontos szerepet játszottak, ennek megfelelően kivitelezésük is igényesebb volt a konyhai kerámiánál. Jó példa erre az egyik, sötétszürke színű szűrőbetétes korsó töredéke, amelynek külsejét függőlegesen besimított díszítéssel látták el, ezzel a kerámiafelület fémes hatását próbálták kiemelni.

A feltáró régészeti munkálatok során további leletek előkerülése várható, melyek segítségével pontosíthatók a korszakkal, Szentes történetével kapcsolatos ismeretek – közölte az igazgató.