79 millió forintból vizsgáltatja ki a magyar kormány, hogy miért süllyed a szabadkai színház

Európa

A magyar kormány 79 millió forintból végeztet vizsgálatokat, hogy megállítsák a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyház süllyedését – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Schanda Tamás a sajtótájékoztatón elmondta: a vizsgálatok elvégzésére az ITM az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-t (ÉMI) kérte fel, a szakemberek várhatóan három hónap alatt végeznek a felméréssel és elkészítik a műszaki javaslatot a teljes rekonstrukcióhoz.

A 18. század második felében mocsaras területre épült, késő barokk székesegyház folyamatosan süllyed, a tornyai is távolodnak egymástól. Az elmúlt években a szakemberek több módszerrel is próbálkoztak, hogy megerősítsék a talajt és megállítsák a tornyok dőlését, de eddig nem jártak sikerrel – ismertette az államtitkár.

A mostani vizsgálat után az államtitkár reményei szerint megtalálják azt a 21. századi technológiát, amivel megmenthető az épület, és a székesegyház a “következő évszázadokban tovább szolgálhatja a vajdasági magyar közösséget, a nemzetet és egész Európát”.

Szólt arról is: a székesegyház korábban kezdődött rekonstrukciós munkálatait a kormány eddig csaknem 340 millió forinttal segítette. A támogatásból felújították az épület elektromos hálózatát és belső tereit, a márványburkolatot, a padlózatot és az oltárt.

Felidézte: a felújítást felügyelő bizottság nyáron kért segítséget Magyarországtól, miután a korábbi beavatkozásokkal nem tudták megállítani a tornyok dőlését. Az ÉMI szakemberei a szeptemberi helyszínbejáráson megállapították, hogy a statikai probléma részletes megismeréséhez további talajmechanikai feltárásokra, vizsgálatokra van szükség.

Schanda Tamás kitért arra is, hogy Magyarország elkötelezett a külhoni magyarság támogatása és a Kárpát-medence értékeinek megóvása mellett, és ezt az elmúlt években sokszor bizonyította. Folyamatosak a határon túli magyar közösségeket támogató programok és a kormány a nemzetközi fórumokon kiáll a magyar közösségek érdekeiért.
Az Avilai Szent Teréz-székesegyház Franz Kaufmann pesti építész tervei alapján épült 1776 és 1779 között. A katedrális hossza 61 méter, szélessége 26 méter, tornyai 64 méter magasak.

Az épületet az elmúlt években többször is próbálták stabilizálni. Először vascsöveket helyeztek a tornyok alá, majd – miután ez az eljárás csak rontott a helyzeten – műgyanta befecskendezésével próbálták megállítani a templom homlokzatán végigfutó repedés szélesedését és a tornyok dőlését, szintén sikertelenül.