Műszaki hiba miatt állt egy ideig a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, jelentős késések

Európa

A forgalomirányítási rendszer meghibásodása miatt teljesen leállt egy időre szerda este a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren.

A második legforgalmasabb, Londontól délre fekvő brit légikikötő először azt a tájékoztatást adta, hogy a zárlat brit idő szerint legalább 21 óráig – közép-európai idő szerint 22 óráig – tart, de helyi idő szerint fél 8 után nem sokkal újraindulhatott a forgalom.

A késések azonban a zárlat áthúzódó hatásai miatt továbbra is jelentősek.
A Wizz Air légitársaság Budapest és Gatwick között közlekedő szerdai esti járata, amelynek a menetrend alapján brit idő szerint 19:35 órakor kellett volna leszállnia a londoni repülőtéren, a Gatwick járatinformációs rendszere szerint hajnali negyed 1-kor várható.

A leállás idején több járatot töröltek, illetve érkező repülőgépeket más repülőterekre irányítottak át.
A Gatwick repülőtér továbbra is azt tanácsolja az utazóknak, hogy ellenőrizzék légitársaságuknál, indul-e járatuk.
A tájékoztatás nem tér ki arra, hogy pontosan milyen meghibásodás történt, csak annyit említ, hogy a repülőtéri irányítótoronyban volt a probléma.

Gatwick repülőterét decemberben, a karácsony előtti legnagyobb csúcsforgalom idején másfél napig zárva kellett tartani, miután drónok berepülését észlelték a légikikötő területére.

Az akkori lezárás miatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek.

Gatwick repülőterén – amely a világ legforgalmasabb egypályás nemzetközi légikikötője – tavaly 45,6 millió utas fordult meg.

Nagy-Britannia és Európa legnagyobb forgalmú repülőtere a London nyugati határában fekvő Heathrow, évente csaknem 80 milliós utasforgalommal.