2019. évi európai és regionális innovációs eredménytábla: EU-szerte növekvő, Magyarországon mérsékelt teljesítmény

Európa

Európának javítania kell az innovációs képességét annak érdekében, hogy meg tudja állni a helyét a globális piacokon, valamint hogy meg tudja őrizni az európai életmódot és emelni tudja az európai lakosok életszínvonalát. Erre hívta fel a figyelmet az Európai Tanács 2018 júniusában és 2019 márciusában. A Jean-Claude Juncker vezette Bizottság ezért tűzött ki új, ambiciózusabb célokat az EU és tagállamai, valamint a régiók számára, és ezért tett javaslatot az eddigi legnagyobb ívű kutatási és innovációs program, az Európai horizont létrehozására. A Bizottság elképzelései segíteni fognak abban, hogy az EU a globális kutatás és innováció élvonalában maradjon.

A Bizottság ma közzétett, 2019. évi európai innovációs eredménytáblája és regionális innovációs eredménytáblája azt mutatja, hogy az EU innovációs teljesítménye négy egymást követő évben javult. Európa innovációs teljesítménye most először meghaladja az Egyesült Államok e téren nyújtott teljesítményét. Az EU viszont továbbra is lemaradásban van Japán és Dél-Korea mögött, és a hátrányunk növekszik, Kína pedig gyorsan zárkózik fel. Az adatok kiegészítik a Bizottság által az európai szemeszter keretében nemrég kiadott országspecifikus ajánlásokat, amelyek hangsúlyozzák a kutatás és az innováció szerepét, és intézkedéseket javasolnak a termelékenység és a versenyképesség javítására.

A 2019. évi innovációs eredménytáblák

Európai innovációs eredménytábla: országrangsor – a vastag színes oszlopok jelzik a 2018-as innovációs teljesítményt, az oszlopok síkján elhelyezett fekete kötőjelek a 2017-es teljesítményt, a vékony szürke oszlopok pedig a 2011-es teljesítményt, mind a 2011. évi uniós átlaghoz képest

Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos a következőképpen nyilatkozott: „A Bizottság innovációs eredménytáblái segítenek a tagállamoknak, a régióknak és az EU egészének abban, hogy meghatározzák, mely területeken van szükség szakpolitikai reformokra ahhoz, hogy megerősítsük Európa vezető szerepét az innováció terén.”

Carlos Moedas, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos hozzátette: „Az innováció megalapozza a jövőbeli foglalkoztatást és növekedést. Örömmel nyugtázom, hogy általában véve pozitív trendek érvényesülnek az EU-ban. Ahhoz azonban, hogy továbbra is a legjobbak között lehessünk a világban, mind az EU-nak, mind pedig a tagállamoknak folytatniuk kell a beruházásokat, és megfelelő szakpolitikai intézkedésekkel ösztönözniük kell az innovációt.” 

Corina Crețu, a regionális politikáért felelős uniós biztos így nyilatkozott: „Az EU kohéziós politikája keretében rendelkezésre álló pénzforrások az innováció és a fenntartható fejlődés fontos mozgatórugói. A startup cégek és a kisvállalkozások új üzleti modellek létrehozását segítik elő a digitális és a zöld ágazatban. Innovációs központok azonban a kevésbé erős gazdaságú országokban is táptalajra találhatnak. Az eredménytábla megállapításai segítenek abban, hogy lendületet adjunk az innovációnak az EU régióiban, ideértve a kevésbé fejlett térségeket is.”

A 2019. évi európai innovációs eredménytábla: főbb megállapítások

  • Eredményük alapján az uniós országok négy teljesítménycsoportba sorolhatók: vezető innovátorok, jelentős innovátorok, mérsékelt innovátorok és lemaradó innovátorok. A 2019. évi eredménytábla alapján Svédország innovációs teljesítménye a legjobb az EU-ban, utána sorrendben Finnország, Dánia és Hollandia következik. Az Egyesült Királyság és Luxemburg a „vezető innovátor” kategóriából a „jelentős innovátor” kategóriába esett vissza, míg Észtország első alkalommal bekerült a jelentős innovátorok közé.
  • 2011 óta az EU-országok innovációs teljesítménye átlagosan 8,8%-kal nőtt. A szóban forgó nyolc év alatt 25 uniós ország innovációs teljesítménye javult. Litvánia, Görögország, Lettország, Málta, az Egyesült Királyság, Észtország és Hollandia teljesítménye javult a legnagyobb mértékben, míg Románia és Szlovénia teljesítménye romlott a legtöbbet.
  • Ami a globális versenytársainkat illeti, az EU innovációs teljesítménye meghaladta az Egyesült Államokét. Az EU előnye Brazíliával, Indiával, Oroszországgal és Dél-Afrikával szemben továbbra is jelentős. Kína teljesítménye azonban háromszor olyan gyorsan javul ezen a téren, mint az Európai Unióé, ezért gyorsan zárkózik fel mögöttünk. Japánhoz és Dél-Koreához viszonyítva az EU hátránya növekedett.
  • Az innováció egyes területeit tekintve a következő uniós országok a legjobbak: Dánia – emberi erőforrások és innovációbarát környezet; Luxemburg – vonzó kutatási rendszerek; Franciaország – finanszírozás és támogatás; Németország – vállalati beruházások; Portugália – innovátor kkv-k; Ausztria – kapcsolatépítés; Málta – szellemi tulajdon; Írország– a foglalkoztatásra és az értékesítésre gyakorolt hatások.

A 2019. évi regionális innovációs eredménytábla: főbb megállapítások

Az európai innovációs eredménytáblát a regionális innovációs eredménytábla kíséri. Ez utóbbi az innovációs rendszerek teljesítményének összehasonlító értékelését tartalmazza 23 uniós tagállam 238 régiójára, valamint országos szinten Ciprusra, Észtországra, Lettországra, Luxemburgra és Máltára vonatkozóan. A regionális innovációs eredménytábla emellett norvégiai, szerbiai és svájci régiókra is kiterjed.

Az EU leginnovatívabb régiói sorrendben a következők: Helsinki-Uusimaa (Finnország), Stockholm (Svédország) és Hovedstaden (Dánia). 159 régió esetében a teljesítmény a kilencéves megfigyelési időszakban nőtt. Az idei regionális innovációs eredménytábla rámutat arra, hogy a régiók teljesítménye erőteljesen közelít egymáshoz, vagyis egyre csökkennek a régiók közötti különbségek.

Háttér-információk

Az elmúlt évtizedekben Európa gazdasági növekedésének mintegy kétharmada az innovációból fakadt. Az európai kutatási és innovációs program által befektetett minden euró 25 év alatt potenciálisan 11 euró hozamot eredményezhet a GDP felett. A kutatási és innovációs beruházások 2021 és 2027 között várhatóan akár 100 ezer új munkahelyet is létrehozhatnak a kutatás területén és az innovációs tevékenységet folytató vállalkozásoknál.

Az európai innovációs eredménytábla és a regionális innovációs eredménytábla adatai segítenek a tagállamoknak, a régióknak és az EU egészének meghatározni, hogy mely területeken teljesítenek jól, illetve mely területeken van szükség szakpolitikai reformokra az innováció eredményesebb előmozdítása érdekében. Emellett az európai szemeszter keretében végzett elemzései alapján a Bizottság nemrégiben kiadta a 2019. évi országspecifikus ajánlásait, amelyekben gazdaságpolitikai iránymutatást nyújt minden uniós tagállamnak a következő 12–18 hónapos időszakra.Az idei országspecifikus ajánlásokban különös hangsúlyt kapott a kutatás és az innováció.