Tóth Gabi

Panzióban lakik Tóth Gabi

Bulvár

Tóth Gabi és családja még nem tudtak beköltözni új otthonukba, de az albérletükből már menniük kellett.

Panzióba kényszerültek, ami nagyon kényelmetlen a számukra. Erről a csalad.hu-n beszélt az énekesnő, ahol elárult egy történetet is, ami megríkatta őt. Egy boltban voltak épp, a kislánya pedig megszólalt: “Anyaaa, menjünk haza!” Tóth Gabi pedig válaszolt, hogy fizetnek és mennek is, de a kislánya ezt mondta: “De nem ide, hanem a házunkba! Menjünk hazaaa!”

Édes Kincsem, hát persze, neki az volt mindig a „haza”, most meg egy panzióban lakunk napok óta, dobozokból, zsákokból élünk, és hiába próbálom a számára legfontosabb játékokkal, tárgyakkal megteremteni a lehető legotthonosabb hangulatot, azért ez nagy kihívás. Együtt sírtunk ott a bolt közepén, és hirtelen olyan otthontalannak éreztük magunkat

– mesélte az énekesnő, aki kislányához hasonlóan most fogta fel, hogy valami végérvényesen megváltozott az életükben.

Tóth Gabi és Krausz Gábor már régóta vágytak egy igazi, saját otthonra vidéken, kicsit távol a főváros zajától, és azt tervezték, a húsvéti tojásokat már az új házukban fogják megfesteni, de nem így lett. Egyelőre még régi otthonukat síratják, de Gabi már érzi, hogy közel a megújulás, felszívja magát és ők is feltámadnak – ha már épp húsvéti időszak van.