Sérült a szélvédőn

Uncategorized

Pest megyei nyomozó eredt egy közlekedési baleset okozója után a fővárosban.

Bűnügyi feladatai ellátása után szolgálati gépkocsijával indult vissza Üllőről fővárosi szolgálati helyére 2020. január 15-én 19 óra után egy Pest megyei nyomozó, amikor a Budapest X., Keresztúri úton piros lámpánál várakozva egy mellette álló autós integetve segítséget kért tőle. Elmondta, hogy nem sokkal azelőtt látta, hogy a X., Kerepesi úton, a zebrán elütöttek egy gyalogost, a gázoló BMW pedig a szélvédőbe szorult sérülttel együtt elhagyta a helyszínt.

A rendőr visszafordult és a baleset irányába indult, amikor egy férfi leintette és elmondta, hogy néhány perccel azelőtt egy autót látott egy közeli parkolóba behajtani, amelynek szélvédőjébe egy ember szorult. A nyomozó a parkolóban megtalálta a beszakadt szélvédőjű autót, majd a néhány méterrel arrébb, az aszfalton fekvő sérült férfihez szaladt, aki eszméleténél volt, de komoly fájdalmakkal küzdött. A helyszínen három ismeretlen férfi járkált fel-alá, akikről kiderült, ők ültek a BMW-ben, egyikük elismerte, ő vezette a balesetet okozó járművet. A nyomozó a három férfit az erősítés megérkezéséig visszatartotta, majd átadta a BRFK járőreinek, az időközben riasztott mentők súlyos állapotban vitték kórházba a baleset sérültjét.