DVSC Fehérvár szurkolók és ultrák

Vidi-Loki: a fehérváriak egyedülálló lelátói formációval készülnek, Blagojevic mester nagy csatára számít

Sport

Mindkét csapat szempontjából a szezon egyik legfontosabb meccsét rendezik vasárnap délután 15 órától Székesfehérváron a Sóstói Stadionban.

A Vidi a tabella harmadik helyén áll, és a pocsék kezdés után szépen magára találtak a tavaly a kiesést épphogy elkerülő Bartosz Grzelak-tanítványok.

A Kecskemét szombati győzelme után a Loki a hatodik helyről, a Fehérvárhoz képest hétpontos hátránnyal várja az összecsapást. Srdjan Blagojevic, a DVSC trénere nagy csatára számít.

Figyelembe véve a tabella jelenlegi állását, a Fehérvár idén esélyes a dobogóra. Mióta Magyarországon dolgozom, úgy tűnt, hogy az ellenfél keresi a helyét a bajnokságban, de mostanra már ott van, ahová ereje alapján valóban tartozik. Nagyon jó kerettel, csapattal, edzővel és új igazolásokkal is büszkélkedhet. A Vidi jó formában van, ezért nehéz dolgunk lesz ellene. Ugyanakkor, ahogyan mindig mondani szoktam, hinnünk kell magunkban, bíznunk kell az erősségeinkben. A legjobb formánkat kell hoznunk ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot. Az eredményt nem lehet garantálni, de úgy vélem, hogy fel tudjuk venni a versenyt a Fehérvárral és van esélyünk pontokkal hazatérni. Hiszek a csapatban, a keretben, és úgy gondolom, hogy van sanszunk bizonyítani a következő két rangadón. Az elmúlt időszakban voltak olyan találkozók, amelyeken jól játszottunk, de mégsem sikerült nyernünk. Volt azonban olyan is, hogy nem játszottunk túl jól, mégis három ponttal tértünk haza. A mi feladatunk az, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk és reméljük, hogy ez meghozza majd az eredményt. A szezon végén reális eredmény fog születni

nyilatkozta a a Loki trénere.

A vidistákkal jelenleg rossz viszonyt ápoló debreceni drukkereket különleges lelátói formációval, “kockával” igyekeznek majd túlkiabálni a hazaiak. Az RBD Ultras kiemelt meccsként tekint a vasárnapi összecsapásra:

Loki-Vidi – sztorik:

Az utolsó utáni tőrdöfés a Loki-Vidi szurkolói barátság szívébe

Alaposan megszívatták a Fehérvár szurkolóit az ellenlábas drukkerek – a lokisták sem maradtak ki a buliból

Egy koporsó is előkerült a DVSC-Fehérvár meccsen – beszámoló

„Elfogadhatatlan az, ami a lelátón történt” – közleményt adott ki a hazai klub a Fehérvár-DVSC meccs előtti balhé kapcsán