Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját

Sport

Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját, melynek keretében immár 25 helyszínen húznak futócipőt az egyes településeken.

A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szerdai tájékoztatása szerint az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi két évben több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért program támogatásával és a SZEOSZ szakmai koordinálásával, vasárnap pedig ezek a futókörök várják a mozogni vágyókat.

Abonyban, Bicskén, Budapesten (III., X., XV., XVIII. kerületek), Dabason, Egerben, Fóton, Gödöllőn, Gyömrőn, Hajdúböszörményben, Hatvanban, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Pápán, Pécsett, Sárváron, Szarvason, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben zajlik majd a verseny délelőtt 9 és délután 5 óra között.

Valamennyi helyszínen kizárólag sorszámmal ellátott chip viselésével lehet részt venni az országos eseményen. A verseny ideje alatt egy futó ugyanazon a helyszínen többször is rajthoz állhat, a megtett körei pedig a nap végén összeadódnak majd. A Futókörök Napján a részvétel ingyenes, nevezni pedig kizárólag a versenyhelyszíneken lehet.

(MTI)