Lévai Tamás és Dömök Péter birkózás Zágráb

Hat éremmel zárt a birkózó-válogatott Zágrábban

Sport

Hat éremmel zárta a magyar birkózó-válogatott a nemzetközi szövetség (UWW) rangsorverseny-sorozatának első, zágrábi állomását.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a horvát fővárosban a csapat legjobbja a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Takács István volt, aki többek között hazai riválisát, a világbajnoki bronzérmes – ezúttal ötödik – Losonczi Dávidot is legyőzte a 87 kilósok között, a döntőben pedig az iráni Naszer Alizadehet felülmúlva aranyérmet nyert. Takács ezzel egyúttal visszavágott Losonczinak múlt heti vereségéért, és továbbra is küzd az Európa-bajnoki indulásért.

A kötöttfogásúak között a 82 kilóban világ- és Európa-bajnoki harmadik Lévai Tamás vasárnap a 97 kilogrammos súlycsoportban nyert ezüstérmet. A BHSE versenyzője négy győzelem után a fináléban alulmaradt a bolgárok Európa-bajnokával, Kiril Milovval szemben. Lévai korábbi súlycsoportjában, a 82 kilósok között Dömök Péter szerezte meg a bronzérmet, míg Kecskeméti Krisztián és Fritsch Róbert ötödik lett a zárónapon.

A szerdán rajtoló tornán két szabadfogású, és egy női érmet gyűjtöttek még a magyarok: a 61 kilós Halidov Gamzatgadzsi, a 125 kilogrammos Ligeti Dániel, és az 55 kilós Bognár Erika lett harmadik a Zagreb Openen.

Mellettük Kuramagomedov Murad (74 kg), Vida Csaba (79 kg) és az Európa-bajnok Muszukajev Iszmail (65 kg) is éremért lépett szőnyegre, végül egyaránt az ötödik helyen végeztek.

A magyar kötöttfogású versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
60 kg: Hajodong Tan (kínai) – Torba Erik 8-0
72 kg: Patrick Smith (amerikai) – Klányi Krisztofer 4-1
97 kg: Daniel Gastl (osztrák) – Szőke Alex 2-1
97 kg: Lévai Tamás – Vilius Laurinaitis (litván) tus 4-1-nél
130 kg: Lingzse Meng (kínai) – Vitek Dárius tus 5-5-nél

Nyolcaddöntők:
60 kg: Kecskeméti Krisztián – Michal Tracz (lengyel) 7-3
67 kg: Reza Abbaszi (iráni) – Pohilec Ádám 8-0
72 kg: Fritsch Róbert – Amir Abdi (iráni) 3-2
97 kg: Lévai Tamás – Nikoloz Kakhelashvili (olasz) 4-1-nél sérülés miatt visszalépett az olasz

Negyeddöntők:
60 kg: Nihat Mammadli (azeri) – Kecskeméti Krisztián 8-0
72 kg: Fritsch Róbert – Matias Lipasti (finn) 4-3
82 kg: Dömök Péter – Muhammadkodir Raszulov (üzbég) ’3-3 (később szerzett ponttal)
97 kg: Lévai Tamás – Felix Baldauf (norvég) tus 3-1-nél

Elődöntők:
72 kg: Szajjad Imentalabfomani (iráni) – Fritsch Róbert 3-1
82 kg: Filip Sasic (horvát) – Dömök Péter 8-0
97 kg: Lévai Tamás – Tyrone Sterkenburg (holland) ’3-3 (később szerzett ponttal)

Vigaszági mérkőzések:
60 kg: Kecskeméti Krisztián – Justas Petravicius (litván) (A litván sérülés miatt nem állt szőnyegre.)
67 kg: Ashu Ashu (indiai) – Pohilec Ádám 8-0

Bronzmérkőzések:
60 kg: Razvan Arnaut (román) – Kecskeméti Krisztián 7-0
72 kg: Dzsamol Dzsumabajev (üzbég) – Fritsch Róbert 8-0
82 kg: Dömök Péter – Spencer Woods (amerikai) 7-2

Döntő mérkőzések:
97 kg: Kiril Milov (bolgár) – Lévai Tamás

A magyar női versenyzők mérkőzései:

Nyolcaddöntők:
53 kg: Bolortuja Bat Ocsir (mongol) – Matyi Vivien 12-2
53 kg: Iulia Leorda (moldovai) – Orsós Sztálvira 4-1
57 kg: Jowita Wrzesien (lengyel) – Szél Anna ’1-1 (később szerzett ponttal)

Vigaszági mérkőzések:
53 kg: Alisha Howk (amerikai) – Matyi Vivien tus 3-0-nál