Az angol bajnokik fele a Digihez kerül a Spílertől

Sport

Pénteki bejelentése során biztossá vált a sejtés: ettől a hétvégétől kezdve az idei bajnokságból hátralevő 119 meccs fele a Digi sportadóin lesz látható – írja az Index

Most ismét előáll az a helyzet, ami három éve: kizárólag a Digi előfizetői láthatják az összes angol bajnokit február 23-tól május közepéig, hiszen a meccsek felét ők adják, a másik felét pedig az immáron náluk is elérhető Spíler1. A deal úgy szól, hogy minden második héten választ a Digi, azaz ők mondják meg elsőként, hogy az adott bajnoki fordulóból melyik meccset adják majd. Az első hétvégén vélhetően még a Spíler választhatott, hiszen a Liverpool–Manchester United szuperrangadót nem a Digi Sport fogja közvetíteni.