Fényes nappal tépte ki egy idős asszony nyakából az aranyláncot egy férfi Kiskunhalason

Rendőrség

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy erőszakos többszörös visszaeső férfival szemben, aki fényes nappal rabolt ki egy idős asszonyt Kiskunhalason.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A vádirat szerint a férfi idén májusban, egyik ismerősével Kiskunhalas belvárosában sétálgatott. Velük szemben sétált a 75 éves sértett és a botjára támaszkodó barátnője, és a vádlott észrevette, hogy a sértett nyakában egy arany nyaklánc lóg.

A férfi azért, hogy az ékszert megszerezze, utánuk fordult, álcázásképpen felvett egy orvosi szájmaszkot, majd odafutott a sértetthez és megpróbálta kitépni a nyakából a nyakláncot. A vádlott azonban nem járt sikerrel, mivel az ékszerre a sértett is ráfogott, így az nem szakadt el. Ezután az elkövető két méteren keresztül tolta maga előtt a sértettet, közben folyamatosan rángatta a nyakláncot és a ruháját. A sértett barátnője bottal többször megütötte a vádlottat, aki ennek ellenére végül kitépte az ékszert a sértett nyakából és elfutott. A férfi a rablással több mint 300.000 forintos kárt okozott a sértettnek.

A sértett életkoránál fogva a bűncselekmény elhárítására csak korlátozottan volt képes.

Az elkövetőt rablás miatt korábban már többszörös visszaesőként elítéltek, így jelen eljárásban már erőszakos többszörös visszaesőként áll majd bíróság elé.

A járási ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Kezdőkép: illusztráció.