Ruhapróba közben rabolta ki a sértettet Kaposváron

Rendőrség

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a fürdőszobába zárta az idős sértettet, amíg el nem vette a pénzét.

A vád szerint az ötvenes éveiben járó férfi 2022 áprilisában összefutott az általa korábbról ismert sértettel, akinek felajánlotta, hogy elviszi egy olyan helyre, ahol pólót tud venni. Mivel a sértett egyébként is szeretett volna ruhát vásárolni, őt a vádlott elvezette az egyik – a szándékairól mit sem sejtő – rokona kaposvári házához, ahol a sértett – azért, hogy a pólót felpróbálja – a konyhából nyíló fürdőszobába ment, míg a kabátját kint hagyta az egyik széken.

Ezt észlelve a vádlott magához vette a kabátot, majd a fürdőszobaajtó elé állt, és onnan az időközben már kijönni szándékozó férfit mindaddig nem engedte ki, amíg át nem kutatta a kabátja zsebeit, ahonnan végül 70.000 forintot vett magához.

A sértett – aki a fürdőszobába zárva képtelen volt megakadályozni a pénzének elvételét – azonnal észlelte, hogy kirabolták, a feljelentését követően pedig a kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították, és a bűncselekmény elkövetését követő harmadik napon elfogták a vádlottat.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a férfit kötelezze egyúttal a sértett pénzének visszafizetésére is.