Szexuális kapcsolat létesítése után követelt pénzt egy 24 éves nő, majd bántalmazta a férfit Kecskeméten

Rendőrség

Még 2020. november közepén bejelentést tett a rendőrségen egy 44 éves kecskeméti lakos azért, mert két nappal korábban a lakásában bántalmazták, és elvették az értékeit.

A sértett vallomásából körvonalazódott, hogy az egyik este megjelent nála egy korábbi partnere, akivel italozásba kezdtek, majd szexuális kapcsolatot létesítettek. R. Orsolya az aktus végén pénzt kért a sértettől, akinek azonban nem akaródzott fizetni. Az asszony ekkor felhívta egy ismerősét, D. Józsefet, aki haladéktalanul a segítségére sietett.

Bekopogott a fizetési hajlandóságot nem mutató férfihez, majd amikor az beengedte, pénzt követelt tőle, mondván hogy tartozik. Vita közben bement a házba, ahol összetörte a sértett telefonját, magához vett egy laptopot, és távozni készült. A házigazda próbálta kérdőre vonni, ám ekkor D. József ököllel megütötte. A bántalmazó és a kecskeméti illetőségű nő ezután együtt oldottak kereket. A laptopot magukkal vitték, megvert áldozatukat pedig sorsára hagyták.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a jelenleg szabadlábon védekező nőt és társát rablás bűntettével gyanúsítják. Ügyükben a nyomozás befejeződött, ellenük a rendőrök vádemelést javasolnak.