Vádat emeltek két szerb embercsempész ellen Kecskeméten

Rendőrség

Embercsempészés miatt vádat emelt a Kalocsai Járási Ügyészség két szerb férfi ellen, aki társaival, bérelt autókkal 15 iraki illegális bevándorlót akart Ausztriába szállítani.

A vádirat szerint az egyik szerb férfi embercsempészéssel akarta ledolgozni 1500 eurós adósságát, ezért elfogadta ismerőse ajánlatát, és 2019. november 10-én az esti órákban társaival Vaskúton, a szeméttelep mellett tizenöt iraki férfit vett fel három bérelt autóba.

Néhány kilométer után azonban egyikük járműve lesodródott az útról és fennakadt a magas útpadkán. A szerb sofőrök az elakadt járművet és a migránsokat is otthagyva elmenekültek. Másnap hajnalban visszatértek, és egyikük autójába hét, egy újonnan szerzett másik autóba nyolc külföldit ültettek át, majd folytatták útjukat. Harmadik társuk – aki szökésben van – “előfutóként” biztosította haladásukat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi portyaszolgálata az M9-es autópályán megpróbálta megállítani a járműveket, de a vádlottak el tudtak menekülni, majd később egy benzinkúton kirakták a migránsokat.

Az ügyészség a két szerb férfit minősített embercsempészéssel vádolja, és börtönbüntetés kiszabását, valamint magyarországi kiutasításukat indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlottak ügyében a Kalocsai Járásbíróság dönt.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük