Lámpát és táblát rongált, de a járőrök tetten érték

Rendőrség

Bejelentés érkezett 2020. május 7-én a kecskeméti rendőrségre, miszerint a megyeszékhelyen, az Akadémiai körút és a Nyíri utca kereszteződésében egy férfi a közlekedési táblákat és a forgalomirányító fényjelző készülékeket kövekkel, betondarabokkal dobálja. A kórház egyik biztonsági őre rászólt a rongálóra, aki addigra már kitörte több lámpa lencséjét, letörte az esővédő burkolatokat, valamint egy kerékpárutat jelző táblát is szétvert. A forgalomirányító fényjelző berendezések annyira károsodtak, hogy sárga villogó jelzésre váltottak át.

A férfi hozzávetőleg 126.000 forint kárt okozott.

A járőrök a helyszínen tetten érték és elfogták a dobálózó 50 éves román állampolgárt, aki tettére azt a magyarázatot adta, hogy ideges volt.

A szabadlábon védekező férfit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A román állampolgárságú gyanúsított ügyében a kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak.