A Debreceni Ítélőtábla enyhítette az elsőfokú ítéletet. A bíróság a különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt M. Mihály és társa ügyében, H. József másodrendű vádlott börtönbüntetését 2 évre enyhítette. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az ítélőtábla az első fokú ítéletet helybenhagyta.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2011 februárjában M. Mihály első rendű vádlott felajánlotta Cs. Bertalannak, egy cég ügyvezetőjének, hogy 2600 tonna eladó kukoricája van, melyet egy Debrecen melletti tanyán meg is tekinthet. Az első rendű vádlott a találkozó során elmondta, gabonakereskedelemmel foglalkozik, az árukészlet az ő telephelyén van, H. József másodrendű vádlottat a telephely vezetőjeként mutatta be.
Ezt követően Cs. Bertalan tájékoztatta korábbi üzleti kapcsolataik révén ismert K. Attilát, egy mezőgazdasági termelő és szolgáltató kft ügyvezetőjét az eladó kukoricáról. Megegyeztek abban, hogy K. Attilát 52 ezer forint plusz áfa tonnánkénti áron érdekli a lehetőség, ezért találkozót beszéltek meg, s végül kétezer tonna adás-vételében állapodtak meg.
A találkozó során az első rendű vádlott, mint az eladó cég ügyvezetője aláírt egy nyilatkozatot arról, hogy a kukorica a vevő cég tulajdonát képezi a teljes vételár kifizetése után, s annak ellenére kitöltötte és aláírta a nyilatkozatot, hogy tudta, a vevő ténylegesen nem lesz az áru tulajdonosa, hiszen saját maga sem jogosult semmilyen nyilatkozat aláírására. Megegyeztek az adásvételi szerződés aláírásának időpontjában és abban is, hogy a 130 millió forint vételárat készpénzben is akkor fogják átadni egymásnak. K. Attila a tanya valódi tulajdonosától megtudta, hogy az ott található kukorica az ő tulajdona, abból csak 200 tonna eladó, s azt is elmondta, hogy nem ismeri sem M. Mihályt, sem pedig H. Józsefet.
Az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék márciusban M. Mihály első rendű vádlottat társtettesként elkövetett csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt négy év fegyházra és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. H. József másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett csalás bűntette és bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. P. Sándor harmadrendű. vádlottat hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 6 hónap fogházra ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és a bűnsegédként elkövetett csalás bűntett kísérletének vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére súlyosításért, az első és a másodrendű vádlott pedig felmentésért fellebbezett.
Az ítélőtábla szerint a törvényszék helyesen vont le következtetést a vádlottak bűnösségére, helyesen minősítette a cselekményeket. Az ítéleti belső arányosság megteremtése és a büntetési célok megfelelő érvényre jutásához azonban H. József másodrendű vádlott büntetésének enyhítése indokolt, ezért a másodfokú bíróság a büntetés tartamát 2 évre mérsékelte.
Az ítélet jogerős.