Újabb fellépők a jövő évi debreceni Campus Fesztiválon

Party Zone

Az eddig nyilvánossá vált négy nemzetközi produkció – a holland Tiësto sztárlemezlovas, a norvég Aurora, az angol punkveterán The Toy Dolls és a holland funk-etnojazz csapat, a Jungle by Night – után a hazai mezőny legjobbjai közül most negyven névvel bővült a  jövő évi debreceni Campus Fesztiválon fellépők sora.

Már biztosan jelen lesz a Tankcsapda, Majka, a Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, vagy a legfrissebb kedvencek közül Azahriah és a Carson Coma – közölte a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

Bakó Csaba közleménye szerint a zenei kínálat ennél sokoldalúbb: a pop, a hiphop, a rock és a metál, az alternatív vonulat, az elektronikus irányzatok és a folk, a világzene kedvelői is megtalálják a számításukat a most bejelentett és a még érkező fellépőkkel.

A jövő évi Campuson, amelyet július 20-24. között rendeznek meg a Nagyerdőben, visszatér a 2019-ben már megismert színtér: a Nagyerdei Stadion teljesen körüljárható lesz, így 18 programhelyszínen több mint háromszáz program várható. A zene mellett ezúttal is teret kap majd a színház, az irodalom, az utcaművészetek és a gyerekprogram – ismertette Bakó Csaba.

Hozzátette: a Campus Fesztivál több éve biztonságos, családbarát, kulturált esemény, amely minden korosztályt megérint. Sikerét évről évre a helyszín és a város adottságai is nagyban erősítik. A Nagyerdei Stadion és a Nagyerdei Víztorony, valamint az ezeket övező park a hazai fesztiválpiacon páratlan helyszínt biztosít a rendezvénynek, az ország legmodernebb strandja pedig 50 méterre található a helyszíntől.

A Campust az egyik legkomfortosabb hazai fesztiválként tartják számon. A zenei paletta sokszínűsége és a fesztiválozók igényeit kiszolgáló, mindenre kiterjedő szolgáltatások megteremtése mellett a szervezők évről évre fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást is.

Tájékoztatása szerint a jövő évi Campusra a kedvezményes bérletvásárlási akció december 31-ig tart.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük