Török földrengés

Legkevesebb 912 halottjuk van a földrengéseknek Törökországban

Európa Ország Világ

Legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek – közölte Fuat Oktay török alelnök hétfőn ankarai sajtótájékoztatóján.

Oktay arról is beszámolt, hogy a katasztrófában legalább 1710 épület összeomlott. Ismertette azt is, hogy eddig 78 utórengést regisztráltak, amelyek közül három haladta meg a 6-os erősséget, a legerősebb pedig 6,6-os erősségű volt.

A török katasztrófavédelem adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,4-es erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett.

Putyin segítséget ajánlott fel Erdogannak és Aszadnak a földrengés miatt

Segítséget ajánlott fel török és szíriai hivatali partnerének a földrengés utáni mentési munkálatokhoz hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Putyin a moszkvai tájékoztatás szerint telefonon részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a természeti csapás áldozatai miatt, és kifejezte Oroszország készségét a segítségnyújtásra. Hasonló tartalmú eszmecserét folytatott az orosz vezető Bassár el-Aszad szíriai elnökkel.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy kész két, mentőalakulatokat szállító Il-76-os repülőgépet Törökországba indítani a Gaziantep tartományban történt földrengés következményeinek elhárítására. A tárcavezető, Alekszandr Kurenkov utasítására a minisztérium Centroszpasz légimozgékonyságú egységének száz szakemberét helyezték készenlétbe.

Orosz mentőalakulatok vettek már részt Törökországban földrengés utáni munkálatokban. A katasztrófák eddigi legsúlyosabbja 1999-ben történt.

A Szíriában állomásozó orosz erők parancsnoksága közölte, hogy az ottani orosz katonai létesítményekben a földrengés nem okozott kárt.

Novák Katalin részvétét nyilvánította a törökországi földrengésben érintett áldozatok családjainak

Novák Katalin köztársasági elnök részvétét nyilvánította a törökországi földrengésben érintett áldozatok családjainak – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Recep Tayyip Erdogan török elnöknek küldött levelében Novák Katalin együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a török népet.

Közölték azt is, hogy Magyarország azonnali segítséget ajánlott fel a mentési munkálatokhoz.

A NATO és az EU vezetői támogatásukról biztosították Törökországot és Szíriát

Az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak.

“Teljes szolidaritásukat fejezük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően” – fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte: Európa támogatása már úton van a térségbe. Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta: az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével.

Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte, a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését. Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak – tette hozzá az uniós biztos.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van.

Szijjártó Péter: Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengés utáni mentésben

Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengést követő mentésben, így amennyiben a helyi hatóságok ezt igénylik, akkor ötven fős egység indul azonnal útnak, hogy segítse a túlélők utáni kutatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető aggodalmát fejezte ki a Törökországból érkező hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint több százan vesztették életüket, s ezrek sérültek meg a tíz tartományt is megrázó földrengésben.

“Törökország, a török nemzet Magyarország és a magyar nemzet barátja. Természetes, hogy ebben a bajban is török barátaink mellett állunk, és segítünk, amiben tudunk” – szögezte le.

“A belügyminiszter felvette a kapcsolatot török kollégájával, és Magyarország egy, kutatásban és mentésben komoly tapasztalatokat szerzett egységet ajánlott fel” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ez az egység már indulásra kész, és amennyiben a törökök jelzik a fogadókészségüket, valamint azt, hogy hol számítanak segítségre, akkor a csapat azonnal útnak indul.

“Reméljük, hogy ezek a törekvések sikeresek lesznek, és sikerül elejét venni az áldozatok számának nagy arányú növekedésének, hiszen ilyenkor mindig az a veszély egy-egy nagy földrengés után, hogy a romok alatt lévőket nem tudják időben kimenteni” – mutatott rá.

Magyarország tehát készen áll segíteni, és amennyiben a törökök jelzik az erre vonatkozó készségüket és igényüket, a magyar mentőcsapat azonnal megindul, hogy segítséget nyújtson török barátainknak – összegzett a miniszter.

Erdogan: legkevesebb 912 halottjuk van a földrengéseknek

Legkevesebb 912 halottjuk és 5385 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában a katasztrófavédelem központjában tartott sajtótájékoztatóján.

A török államfő arról számolt be, hogy a rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól.    A mentési munkálatokban mintegy 9 ezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik – mondta Erdogan, hozzátéve, hogy eddig 45 ország ajánlott fel segítséget.

Erdogan beszédében leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban.

Orbán Viktor: Magyarország e tragikus pillanatban Törökország mellett áll

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a hajnali földrengés áldozatai valamint az elszenvedett károk kapcsán, és felajánlotta Magyarország segítségét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.

“Mély megrendüléssel és sajnálattal értesültem a pusztító földrengésről, amely Törökország déli részét sújtotta, és amely jelentős anyagi kárt és emberi veszteséget okozott. Ezúton is szeretném megerősíteni Önnek, hogy Magyarország e tragikus pillanatban Törökország mellett áll” – írta Orbán Viktor.

“E szomorú alkalomból őszinte részvétemet nyilvánítom az áldozatok családjainak és gyors felépülést kívánok a sérülteknek, egyúttal kifejezem reményemet, hogy a magyar felajánlás hozzá tud járulni a mentési munkálatok sikeréhez” – zárta a török elnöknek írt levelét Orbán Viktor.

Szerbia két segélycsapatot küld Törökországba

Két mentőcsapatot küld Szerbia Törökországba a földrengés áldozatainak megsegítésére – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök hétfőn.

Az egyenként tizenkét főből álló csapatok, valamint az összekötő tisztek feladata a romok eltakarítása, a nehéz törmelék elmozgatása, a mentés és a keresés lesz.

A szerb elnök együttérzését fejezte ki a török néppel, és közölte, Szerbia kész minden szükséges segítséget megadni a katasztrófa sújtotta országnak.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több mint ezer halálos áldozata és több ezer sérülje van.

Kövér László részvétét fejezte ki törökországi földrengéssorozat áldozatai hozzátartozóinak

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a magyar törvényhozás nevében együttérzését fejezte ki és részvétét nyilvánította a hétfő hajnalban Dél-Törökországot sújtó rendkívüli erősségű földrengéssorozat áldozatai hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánt.

A házelnök Mustafa Sentopnak, a Török Nagy nemzetgyűlés elnökének küldött részvét-táviratában, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, azt írta: mély megrendüléssel értesült a rendkívüli erősségű földrengéssorozatról, amelynek következtében Törökország nagyszámú polgára vesztette életét, több százan megsérültek, és hatalmas károk keletkeztek.

“Engedje meg, hogy ebből a szomorú alkalomból kifejezzem a magyar Országgyűlés nevében szívből jövő együttérzésem és őszinte részvétem az áldozatok hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánjak” – olvasható a dokumentumban.

Kövér László egyúttal arról biztosította hivatali partnerét, hogy “a baráti török nép ezen nehéz időkben is számíthat a magyar fél segítségére és támogatására”.

Románia szakképzett kereső- és mentőegységet küld Törökországba

A román katasztrófavédelem Törökországba küldi túlélők keresésére és mentésére kiképzett speciális egységét (RO-USAR), hogy segítsen a helyi hatóságoknak a földrengés áldozatainak kimentésében – közölték hétfőn a román hatóságok.

A romok alá szorult túlélők keresését és kimentését segítő, és az ehhez szükséges felszerelésekkel is rendelkező RO-USAR katonáit, két keresőkutyát, a rohammentő-szolgálat (SMURD) orvosait és asszisztenseit a román légierő egy Helcules C-130 és egy C-27 Spartan katonai repülőgépe szállítja a törökországi Adanába.

A hétfőn kora délután Törökországba induló katonai gépek egyikével fogják hazahozni Törökországból azt a kilenc egyetemi hallgatót és tanárukat, akik a földrengés sújtotta Kahramanmaras egyik szállodájában tartózkodtak, és konzuli segítséget kértek az ankarai román nagykövetségtől.

A bukaresti kormány az európai polgári védelmi mechanizmus aktiválását követően döntött úgy, hogy 58 tagú kereső- és mentőkülönítményét Törökországba küldi, ahol a hétfőre virradóra több mint ezer ember életét követelő, a 7,8-as erősségű földrengés következett be. Nicolae Ciuca miniszterelnök és Klaus Iohannis államfő is hétfőn Twitter-üzenetben fejezte ki szolidaritását és együttérzését a török népnek.

Csehország mentőket küld Törökországba

Csehország 68 személyből álló speciális mentőcsoportot küld Törökországba – közölte Jan Lipavsky külügyminiszter hétfőn délelőtt a Twitteren.

Közlése szerint a gyakorlott mentőkből álló csoportot a prágai és a morva-sziléziai régió tűzoltóságainak tagjaiból állítják össze megfelelő felszereléssel, s várhatóan a délutáni órákban már el is repül Törökországba. Fogadásukat a török fél már megerősítette – mondta a külügyi tárca szóvivője.

A cseh mentőcsoport az összedőlt épületek romjai alatt található túlélők felkutatására szakosodott, s egyebek között 2020-ban a libanoni Bejrútban is dolgozott. A mentőcsoport speciálisan kiképzett kutyákat is visz magával.

Megmozdult a cseh civil ágazat is, amely azonnal gyűjtést hirdetett Törökország és Szíria földrengés sújtotta térségeinek megsegítésére.

A prágai külügyminisztérium úgy tudja, hogy Törökország földrengés sújtotta részén mintegy ötven tagú cseh turistacsoport tartózkodik, de senkinek semmi baja nem történt. A turisták már felvették a kapcsolatot az ankarai cseh nagykövetséggel, amely megszervezi elutazásukat a veszélyeztetett területről.

Milos Zeman cseh államfő, Petr Fiala kormányfő és Jan Lipavsky külügyminiszter részvéttáviratot küldött.

Szijjártó Péter: átmenetileg kiürítették az ankarai magyar nagykövetséget

Elrendelték az ankarai magyar nagykövetség átmeneti kiürítését a törökországi földrengést követően; a kormány este ötven fős egységet indít útnak a katasztrófa sújtotta területre, így segítve az esetleges további túlélők utáni kutatást – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A tárcavezető friss tájékoztatásában aláhúzta, hogy minden bizonnyal ez volt a második legsúlyosabb következményekkel járó földmozgás Törökországban, ráadásul azóta is folyamatosan érkeznek hírek kisebb utórengésekről az ország különböző pontjairól, így egyebek mellett a fővárosból is.

Szijjártó Péter közölte, hogy nemrég beszélt török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval, akinek kifejezte részvétét, és jelezte, hogy Magyarország továbbra is kész minden segítséget megadni a túlélők utáni kutatás, a sebesültek ellátása és a sérült infrastruktúra helyreállítása terén.

Elmondta, hogy az ankarai magyar nagykövetségen is érzékelhető volt a földrengés, ezért a diplomáciai képviselet vezetője elrendelte az épület átmeneti kiürítését. Statikus érkezik hamarosan a helyszínre, hogy megvizsgálja az épület állapotát.

“Emellett jeleztük a Törökországban tartózkodó magyar állampolgároknak, akik közül 213 jelentkezett konzuli védelemre, hogy az ország mely területeit ne látogassák. Egy olyan magyar személyről van egyelőre tudomásunk, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatos a kapcsolat” – tájékoztatott.

“Azt szeretném kérni tisztelettel, hogyha van olyan magyar állampolgár, akiről tudomásuk van, hogy a katasztrófa által érintett területen van, azt jelezzék, akár a külügyminisztérium konzuli szolgálatának, akár az ankarai nagykövetségünknek. Még egyszer mondom, hogy a konzuli védelemre jelentkezettek között egyelőre ilyen személy sincsen” – tette hozzá.

A miniszter ezen felül közölte, hogy a Győri ETO női kézilabdacsapata Törökországban van jelenleg, velük a nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van, ők este Isztambulból fognak majd hazautazni. Illetve a Ferencváros korosztályos futballcsapata tartózkodik még edzőtáborban, akik a tervek szerint a hét második felében érkeznek haza, velük is folyamatos a kapcsolattartás.

Még az este folyamán elindul Törökországba az az ötven fős, hat orvost is soraiban tudó kutató-mentő alakulat, amely az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálásában jött létre – emelte ki.

“A török fél megköszönte és el is fogadta a felajánlásunkat, hiszen a legfontosabb feladat most az, hogy a romok alatt rekedteket időben meg lehessen találni, és még életben ki lehessen menteni őket” – hangsúlyozta.
“Emellett pedig több civil vagy segélyszervezeti kutató-mentő orvosi alakulattal vettük már fel a kapcsolatot, az ő kapacitásaikat, képességeiket lejelentettük a budapesti török nagykövetségnek azzal, hogy amilyen erőkre, amilyen segítségre szükségük van, mi azt természetesen azonnal küldjük is” – mondta.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Szíria területein is pusztító volt a földrengés, több olyan keresztény közösség komoly károkat szenvedett, amellyel a magyar kormány kapcsolatban áll.

“Az ő támogatásukat is természetesen az elkövetkezendő napokban napirenden fogjuk tartani, illetve végre fogjuk hajtani” – szögezte le.

A német kormány mozgósítja a katasztrófavédelmi szolgálatot

A német kormány mozgósítja a szövetségi katasztrófavédelmi szolgálatot, amely a helyi hatóságokkal szoros együttműködésben nyújt segítséget a Törökország délkeleti részén történt földrengések utáni mentésben – jelentették be hétfőn Berlinben.

A szolgálat (Technisches Hilfswerk – THW) minden lehetséges eszközzel támogatja a török polgári védelmet, a többi között felállíthat víztisztító berendezésekkel is rendelkező táborokat, és már meg is kezdte az első segélyszállítmányok összeállítását, amelyekkel egyebek mellett áramfejlesztő berendezések, sátrak és takarók érkeznek a katasztrófa sújtotta övezetbe – közölte Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter.

Cem Özdemir, a mezőgazdasági tárca vezetője – az első török származású német szövetségi miniszter – török és német nyelvű videóüzenetben fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. “Gyászoljuk a törökországi és szíriai földrengés áldozatait” – mondta a Zöldek politikusa.

Olaf Scholz kancellár részvétnyilvánító táviratot küldött Recep Tayyip Erdogan török elnöknek, amelyben hangsúlyozta, hogy Németország készen áll segítséget nyújtani a bajban.

Hasonlóan fogalmazott Annalena Baerbock külügyminiszter is, aki kiemelte, hogy Németország a partnereivel együtt biztosít támogatást, méghozzá gyorsan.

A legnagyobb német civil segélyszervezetek alig néhány órával az első rengések után adománygyűjtő akciókat indítottak, felhívásaikat a közszolgálati médiatársaságok közreműködésével kezdték terjeszteni.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van.

Spanyolország két vészhelyzeti mentőegységet küld Törökországba

Spanyolország két vészhelyzeti mentőegységet indít útnak várhatóan még a nap folyamán Törökországba, hogy szakembereik segítsenek a földrengések utáni mentésben – jelentette be a védelmi miniszter hétfőn Madridban újságíróknak nyilatkozva.

Margarita Robles elmondta: a spanyol légierő két repülőgépe szállítja a speciálisan keresésre és mentésre kiképzett, csaknem száz fős csapatot, amelynek 35 tagja a madridi tartomány tűzoltó-különítményéhez, 56 tagja pedig a hadsereg vészhelyzeti katonai egységségéhez tartozik.

A spanyol mentőegységek az európai polgári védelmi mechanizmuson keresztül megvalósuló együttműködés keretében kapcsolódnak be a törökországi mentésbe, és csatlakoznak a többi nemzetközi mentőcsapathoz.

A védelmi miniszter arról is beszámolt, hogy jól van az a 150 spanyol katona, akik a katasztrófa által érintett török térségben, az Incirlik légitámaszponton teljesítenek szolgálatot.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérültje van.

Mentőcsapatot küld Törökországba a Baptista Szeretetszolgálat

A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata Törökországba indul hétfő este.

A szeretetszolgálat az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző egészségügyi csoport Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett indul útnak a Liszt Ferenc-repülőtérről, miután a török hatóságok nemzetközi segítséget kértek.

A csapat már összeállította mintegy kéttonnás felszerelését és felvette a kapcsolatot azokkal a török kollégákkal, akikkel már korábban együtt dolgoztak a magyar mentőszervezet szakemberei – jelezték.

Szabó Márk, a kiutazó csapat egyik tagja az MTI-nek telefonon elmondta: 19, főként kutató-mentő és egészségügyi szakemberrel, valamint hét mentőkutyával indulnak útnak.

Tájékoztatása szerint a mentőcsapat tagjai folyamatosan tájékozódnak nemzetközi forrásokból a helyszíni állapotokról, visznek magukkal egy nagyobb felfújható sátrat és áramfejlesztőket is. Hét-tíznapos munkával számolnak, amelynek első időszaka kutatással telik, utána pedig az egészségügyi ellátást segítik – tette hozzá.

A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata 1999-ben és 2001-ben is dolgozott Törökországban, az akkori földrengések helyszínén.

Hétfőre virradóra több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérültje van.

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata Törökországba

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata hétfőn Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő egységének búcsúztatásakor hangsúlyozta: ilyen katasztrófahelyzetben a segítségnyújtás gyorsasága nagyon fontos tényező. Minél gyorsabban érkezik a segítség, annál több emberélet menthető meg. Ez annál is inkább lényeges, mert a hírek szerint a hétfőre virradóra történt katasztrófának több mint ezren estek áldozatul, és a sebesültek száma is öt-hatezerre tehető – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a Hunor mentőegység 11 éve jött létre és azóta a magyar katasztrófavédelem világszerte bizonyította, hogy a világ egyik legfelkészültebb mentőszervezete. Segítséget nyújtottak katasztrófahelyzetekben a többi között Szerbiában, Macedóniában és Japánban is – sorolta.

A magyar katasztrófavédelem “elitalakulatának” tevékenysége meg fogja erősíteni a magyar-török barátságot is – vélekedett Rétvári Bence, aki köszönetet mondott az egység tagjainak a helyállásukért.

Az eseményen az is elhangzott, hogy a Törökországba induló mentőegység 55 tagú, a tűzoltókon kívül katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai is részt vesznek a munkában. Keresőkutyákat is visznek magukkal.

A személyzetet és a 90 tonnányi felszerelést a Magyar Honvédség Airbus 319-es gépe szállítja a Liszt Ferenc-repülőtérről a törökországi Adana repterére. Megérkezésük után a török katasztrófavédelem irányítja majd a magyar mentőcsapat tevékenységét.

A Hunor felszerelése 10 napra biztosítja a mentőegység önellátását, vagyis nem kell a helyi katasztrófavédelem erőforrásait használniuk – közölték.

Törökország az Európai Veszélyhelyzet-kezelési Központon keresztül kért nemzetközi segítséget.

Az Egyesült Államok további mentőegységeket küld Törökországba

Az Egyesült Államok további két mentőegységet küld Törökországba, hogy segítse a földrengés utáni kutató-mentő munkát – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának koordinátora hétfőn.

John Kirby egy sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy az Egyesült Államok szorosan együttműködik Törökországgal, a természeti katasztrófát követően magas rangú amerikai tisztségviselők azonnal felvették a kapcsolatot török partnereikkel, hogy a segítségnyújtás formáiról egyeztessenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elnök felhatalmazást adott minden támogatás azonnali megadására. A fehér házi tisztségviselő azt is elmondta, hogy az egyeztetések folyamatosak a török féllel, de a helyzet nagyon gyorsan változik, amihez  a kiegészítő támogatásokkal is igyekeznek alkalmazkodni.

A már helyszínen lévő amerikai mentő- és kutatóegységeken túl további két mentőcsapat kiküldését készítik elő, hogy segítsék a török egységeket – hangsúlyozta John Kirby, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok nemzetközi segélyszervezete, a USAID és a védelmi minisztérium külön is egyeztet török partnereivel a további támogatásokról.

Ami a szíriai segítségnyújtást illeti, ott az Egyesült Államok az általa támogatott segélyszervezeteken keresztül tud segítséget nyújtani – hívta fel a figyelmet John Kirby. Az Egyesült Államoknak jelenleg nincsenek diplomáciai kapcsolatai Szíriával.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának koordinátora megerősítette az Egyesült Államok részvétét a pusztító földrengés nyomán Törökország és Szíria felé.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A két országban együttesen jelenleg több mint 2600 halottról és több mint 13 00 sérültről érkezett hír.

Cikkünk itt folytatódik.

(MTI)

Fotó: Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte, epicentruma 18 kilométer mélyen, Gaziantep településtől körülbelül 33 kilométerre volt. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van.