Schadl György szex dvd közszereplő

Szexelő közszereplőről kerültek elő kompromittáló felvételek a a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetőjénél

Ország

Kompromittáló felvételeket találtak az egyik közéletben szereplő személyről a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetőjénél, Schadl Györgynél tartott házkutatáson – értesült az RTL Klub.

Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek

– hangzik el a videóban az ügyészség összefoglalója, amely szerint ezt ábrázolja az a két fénykép, ami egy borítékban került elő Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből tavaly november elején.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vesztegetéssel gyanúsított elnökét aznap fogták el a ferihegyi repülőtéren, majd a lakhelyén órákon át házkutatást tartottak.

A páncélszekrényben a képeken kívül kinyomtatott üzenetek és két DVD is volt, amelyekre egy közszereplő vezetéknevét írták fel.

Schadl György először azt mondta, hogy nem tudja mi van a DVD-ken és, hogy kerültek a szekrényébe, később azonban azt mondta, a DVD-ken üzenetváltások vannak kimérve.

Az ügyészség szerint a lefoglalt boríték egy közéleti személyre nézve kompromittáló adatokat és feltehetően kompromittáló videófelvételt is tartalmaz.

A felvételeken látható közszereplő az RTL-nek azt nyilatkozta, nem ismeri Schadl Györgyöt, se ő, se más soha nem zsarolta meg, és nem tudja elképzelni, hogy róla kompromittáló felvétel készült volna.