Várható időjárás az ország területén szombat estig

Ország

Az erőteljesen megnövekvő gomolyfelhőzetből többfelé számítani lehet záporra, főként a középső és keleti országrészben zivatarra. Intenzívebb zivatarban rövid idő alatt jelentősebb mennyiségű csapadék is lehullhat. Estétől mindenütt alábbhagy a csapadéktevékenység, ezzel egyidejűleg a Dunántúlon, majd az északi országrészben a felhőzet csökkenése is elkezdődik.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett a Dunántúlon valószínű a legtöbb napsütés, ott estig a csapadéknak kicsi az esélye, míg másutt a felhősebb égből elszórtan várható zápor, helyenként zivatar. Időnként megélénkül az északi, északnyugati szél, átmeneti szélerősödés csak zivatarok környezetében lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 14 fok között alakul, az Alföldön lesz a legenyhébb az idő.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 19 és 24 fok között várható.