Oláh Zsuzsa és Majzik Edit kapták az idei Foto-Art díjakat

Oláh Zsuzsa és Majzik Edit kapták az idei Foto-Art díjakat

Kultúra

Majzik Edit és Oláh Zsuzsa színművészeket jutalmazta idén az általa alapított Foto-Art díjjal Máthé András ma az Egri Borozó Borbarát Galériában. A fotóművész, aki évtizedek óta a Csokonai Színház hivatalos fotósa, 1995-ben létre a díjat azzal a céllal, hogy elismerje és díjazza az adott színházi évad kiemelkedő művészi teljesítményét. Mint fogalmazott, a díjjal háláját fejezi ki a színházban dolgozó művészek iránt, és minden évben nagy öröm számára, hogy díjazhat valakit.  Mivel a pandémia idején a színházi díjkiosztók is elmaradtak, arra gondolt, kárpótlásul idén két művésznek adja át az elismerést. Elmondta azt is, hogy nem véletlenül jutalmazta a Gyászúton két művésznőjét, hisz számára ez a produkció nyújtotta az évad legemlékezetesebb színészi alakításait. Úgy gondolja, Majzik Edit és Oláh Zsuzsa számára is jutalomdarab volt a Gyászúton.

Oláh Zsuzsa szerint a színházi fotók különleges olvasatot, egyfajta önreflexiót adnak a színésznek a saját munkájáról. „A Gyászúton fotóit különösen szeretem, érzékeny, értő lenyomatai egy előadásnak, amit pályám fontos állomásának tartok, és amelynek minden pillanata emlékezetes maradt számomra a próbafolyamattól kezdve.”

Majzik Edit családi okok miatt nem tudott eljönni a díjátadóra, így írásban üzent Máthé Andrásnak és a Gyászúton alkotóinak: „Ki ismerhet jobban, mint aki 30 év alatt számtalan érzést látott kiülni az arcomra. Objektívjén keresztül szubjektíven örökít meg olyan pillanatokat, melyeket sokszor csak utólag, az ő szemén át realizálok, képein keresztül tanulom magam. Diszkrét és figyelmes, amikor dolgozik. Bizalmas a kapcsolatunk, de nem bizalmaskodó. Hálás vagyok ezért és ezért a díjért is. Megtisztelő, hogy rám is gondolt idén és még nagyobb boldogság, hogy egy olyan ügy kapcsán tette, ami az elmúlt évek egyik legfontosabb alkotófolyamata volt számomra. Az, hogy ma nem lehetek ott szomorúvá tesz. Szerettem volna megölelni őt… Meg Zsuzsit, meg mindenkit… De most » gyászúton« vagyok, mert az valahol akkor kezdődik, amikor az élet még tart. Köszönöm, Andris! Köszönöm, Zsuzsi, István, Gergő, Janis, Florina, Cári Tibi, Nóri, Viki, Pálóczi Zoli, Tomi, Barnus, Tündike, Farkas Zoli!”

A Fotó-Art díj nyertese pénzjutalom mellett Győrfi Ádám szobrászművész gránit oszlopon lévő bronz plakettjét is megkapja, valamint egy fotóalbumot, melyben színpadi szerepeiről készült fotók találhatók.

Fotó: Molnár Péter