Díszlet-, jelmez- és bábtervező művészek éves szakmai kiállítása nyílik Látványtér 15. címmel április 20-án a Pesti Vigadóban.
A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának éves kiállítása június 25-ig tart nyitva – tájékoztatták a szervezők az MTI-t csütörtökön.
Mint írták, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia részeként megvalósuló kiállításra nyílt felhívással a teljes szakmát szólították meg, a jelentkezők maguk dönthették el, hogy mely munkájukat mutatják be az elmúlt 15 évből. A kiállítótérbe nem csak tablók kerülnek, de eredeti tervek, díszletelemek, makettek, bútorok, bábok és jelmezek is láthatók lesznek.
A kiállításon a szakma több generációja képviselteti magát, mintegy negyven alkotó mutatkozik be többek között Erkel László Kentaur, Khell Zsolt, Bozó Mara, Varjas Zsófi, Zeke Edit és Horesnyi Balázs.
A szervezők a nagyközönség számára álmodták meg a kiállítást, a látogatók így “testközelből, ‘szemmagaságban’ találkozhatnak ezekkel a munkákkal, reflektorfény helyett nappali fényben, az illúzió helyett az illúziókeltés mesterségbeli tudását csodálva” – írták a tájékoztatóban.
Az első Látványtér kiállítást 2010-ben szervezte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT) az Olof Palme Házban. Azóta az esemény sokban hozzájárult a szakma láthatóságához, elismertségéhez – áll a közleményben.
(MTI)