Iskolásokat fogad nyílt hetén a kecskeméti repülődandár

Helyi hírek

Iskolásokat fogad május 30. és június 2. között a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Kecskeméten.

A repülődandár közösségi oldalán közzétett tájékoztató szerint május 15-ig várják az általános és középiskolás, valamint a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos diákjainak jelentkezését. A nyílt napi programokon kizárólag előzetes regisztrációval lehet részt venni – írták. A közlemény szerint csoportonként 38 gyermek vagy fiatal jelentkezhet két felnőtt kísérővel és naponta legfeljebb hatszáz látogatót fogadnak majd.

A nyílt hét programjai között korábbi és jelenleg hadrendben lévő repülőgépek statikus és dinamikus bemutatói, valamint haditechnikai, harcászati és őrkutya bemutatók szerepelnek. A diákok kipróbálhatják a vadászgép-szimulátort, fényképezkedhetnek katonákkal, megismerhetik a pilóták ruháját, katonai toborzási tájékoztatást kaphatnak, miközben meghallgathatják a katonai zenekart is.

A bérelt busszal érkező csoportok behajthatnak a bázis területére, ahol az e célra kijelölt katonai sátrakban fogyaszthatják el enni- és innivalójukat. További információ az iskolasokhete2023@gmail.com e-mail címen, vagy a 0676510800-as telefonszámon, a 2542-es melléken kérhető – írták a közleményben.

(MTI)