Mészáros Lőrinc

2023-ban ismét Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

Gazdaság

A Forbes tavaly év végi listáján csak a harmadik helyen szerepelt Mészáros Lőrinc, idén azonban hozta, amit korábban is: újra ő a leggazdagabb magyar.

Már idén májusban is kiderült, hogy Mészáros újra előkelő helyen szerepel a 100 leggazdagabb magyar listáján, az év végi összesítésből pedig egyértelmű: a jelenleg 50 leggazdagabb magyar listájának is az élére került. A Forbes becslése szerint több mint 150 milliárd forinttal nőtt 2023-ban Mészáros Lőrinc vagyona. A növekedés egyik oka az Opus Global Nyrt.: a tőzsdei cég erős évet tudhat maga mögött, az emelkedésben komoly szerepe lehet a vállalat által megindított sajátrészvény-vásárlási programnak. Mészáros becsült vagyona 2023-ban 591,3 milliárd forint.

Egyre többen adják el a földjeiket Mészáros Lőrincnek – most közel 2500 hektárt vásárolt fel

A második helyen az OTP-vezér Csányi Sándor áll, csak az agrárcége, a Bonafarm értékét 320,4 milliárd forintra becsülik, teljes vagyona 573,7 milliárd forint. Harmadik a listán 442,9 milliárd forintos vagyonával Felcsuti Zsolt, aki ezt a szép összeget az MPF Holdinggal alapozta meg.

Negyedik helyen szerepel a Forbes szerint Veres Tibor, 438,2 milliárd forintos vagyonának nagy részét a magyar ingatlanpiac egyik legfontosabb szereplőjét, a Winget is tulajdonló Dayton Invest csoport adja, ötödik pedig 424,8 milliárd forintos vagyonával Gattyán György üzletember, többek között a luxemburgi központú Docler Holding tulajdonosa. 

Az 50 leggazdagabb magyar teljes listáját itt lehet megnézni.

Tényleg Bryan Adams volt Mészárosék karácsonyi bulijának sztárvendége, Várkonyi Andrea helyretette a kíváncsi adófizetőket