A KSH közzétette, hogy január hónapban mennyit kerestünk átlagosan

Gazdaság

Az ötödével magasabb minimálbér és az ágazati béremelések húzták az átlagkereset 13,7 százalékos januári növekedését. Elsősorban a 25 év alattiak szja-mentessége miatt a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset 14,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Magyarországon rekordokat dönt a foglalkoztatás, és egyre inkább megéri munkát vállalni – kommentálta a legfrissebb adatokat hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Kiemelték, hogy az idén januártól a minimálbér 200 ezer forintra emelkedett, így már magasabb, mint a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején az átlagbér volt. A nagyobb fizetések többletköltségeit a munkát terhelő adók 750 milliárd forint összértékű csökkentése ellentételezi a vállalkozások számára. Az új évben jelentősen nő az ápolók, a bölcsődei, szociális és kulturális szférában dolgozók bére, a rendvédelemben és a felsőoktatási intézményekben foglalkoztatottak keresete. A családi adóvisszatérítés és a fiatalok szja-mentessége is több pénzt hagy az embereknél – tették hozzá.

Grafika:MTI

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatsora szerint a nemzetgazdaságban a havi bruttó átlagkereset januárban elérte a 467 300 forintot. A versenyszférában a kötelező bérminimumok emelése mellett a fokozott munkaerőpiaci kereslet, az egyre több szektorban tapasztalható munkaerőhiány is élénkítette a bérnövekedést. A legjobban fizető ágazatok közé tartoznak a tudásalapú, jövőorientált területek, az információ és kommunikáció, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint kiemelte: “A hazai reálkeresetek a vírusválság dacára 109 hónapja megszakítás nélkül emelkednek. Idén januárban a bruttó keresetek több mint 126, a családi kedvezménnyel számolt nettó keresetek pedig közel 139 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010 elején. A bérminimumok jelentős megemelésének és a munkaerőpiac feszesedésének eredményeképpen 2022-ben éves szinten is kétszámjegyű béremelkedés várható.”

A bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5 százalékos, a költségvetésben 12,8 százalékos, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetésben az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének, valamint  egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek  – köszönhető az emelkedés. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény fenntartója ide sorolódott át a költségvetési szektorból.