Milliárdos áfacsalás gyanúsítottjai ellen javasol vádemelést a NAV

Gazdaság

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy bűnbanda tizenhat tagja ellen, mert külföldről beszerzett műtrágyával “ügyeskedtek” 1,3 milliárd forintos kárt okozva.

A nemrégiben lezárult nyomozás kapcsán a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel szerdán közölte: a gyanú szerint az elkövetői kör külföldről vásárolt lengyel, litván és holland eredetű műtrágyát. A beszerzett árut magyarországi székhelyű fiktív vásárlókon, erre a célra létrehozott “bukó cégeken” keresztül értékesítették a tényleges belföldi beszerzőknek, akik így a fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

Kuperczkó Adrienn kiemelte: a banda szervezettségét mutatja, hogy az irányítók saját könyvelőt, valamint több összekötőt is alkalmaztak. Ők a szervezeti szintek között tartották a kapcsolatot, és gondoskodtak a CMR-számok és az EKÁER-okmányok kicseréléséről, az árumozgás “átpapírozásáról”, ezzel igyekeztek követhetetlenné tenni a műtrágya tényleges útját.

Az eljárás során a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói országszerte több mint hatvan helyszínen egyszerre csaptak le. A kétnapos akció során jelentős mennyiségű készpénzt, ékszereket, tizenhárom ingatlant, öt gépjárművet, valamint üzletrészeket és több mint negyven bankszámlát – köztük külföldieket is – foglaltak le és vettek zár alá. A bűnözők vagyonának biztosításával a költségvetésnek okozott teljes, 1,3 milliárd forintos kár megtérült.