Két és fél ezer hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíjat szakmaszerzéshez

Egyetem Gazdaság

Két és fél ezer hátrányos helyzetű, többségében roma fiatal szakmaszerzését könnyítheti meg egy nemrég meghirdetett, 400 millió forintos ösztöndíjprogram – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy pesterzsébeti szakiskolában szerdán.

Czibere Károly közölte, hogy az Út a szakmához ösztöndíjprogramra szeptember 23-áig lehet pályázni. A diákok tanulmányi eredményüktől függően havi 7-13 ezer forintos támogatást kapnak, és pedagógusok külön is segítik őket tanulmányaikban. A mentorok munkájukért tanulónként havi 7 ezer forint ösztöndíjat kapnak.

A legnépszerűbb, legkeresettebb szakmák között van – a múlt évi adatok alapján – a bolti eladó, a szakács, a szociális gondozó, az ápoló, a pincér, a hegesztő, a pék és a cukrász – ismertette. Tavaly 2300 tanulót támogattak, akkor 350 millió forintos pályázati keretből. Az összes ösztöndíjas 70 százaléka volt roma, és a legtöbb támogatott Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatal volt – jelezte.

Czibere Károly szerint a hátrányos helyzetű és roma fiatalok számára esélyt biztosítani nemzetstratégiai és gazdaságpolitikai feladat is. Nem lehet, hogy a munkaerőhiány miatt fékeződjön a gazdasági növekedés. Jól felkészült, képzett szakemberek kellenek, ezért is szükséges a szakképzés reformja – mondta.

Arról is beszélt, hogy a szakképzett munkaerő utánpótlását nem a bevándorlóktól remélik, hanem alapvetően a hátrányos helyzetű fiataloktól, akiknek ehhez minden esélyt meg akarnak adni, például a most meghirdetett ösztöndíjjal is.

Farkas Félix, az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy a szakképzett roma fiataloknak sokkal nagyobb esélyük lehet a tartós munkára, a biztosabb megélhetésre. A magyarországi szakmunkáshiányt szerinte sem bevándorlókkal kell pótolni, hanem elsősorban a 800 ezres roma réteg “helyzetbe hozásával”. A bevándorlókat inkább mindenkinek otthon kellene segítenie, “nekünk, romáknak a legjobb az, ha nem jönnek” – jelentette ki.

Az Út a szakmához program az Útravaló ösztöndíjprogram része másik három alprogrammal – az Út a középiskolába, az Út az érettségihez és az Út a diplomához – együtt, a forrásokat hazai költségvetésből biztosítják.