Franciaország a korlátozások újabb enyhítésére készül

Európa
Koronavírus

Miután Franciaországban a koronavírus-járvány miatti általános karantén több mint két héttel ezelőtti fokozatos feloldásának kezdete óta továbbra is fokozatosan csökken a kórházi kezelésre szorulók száma, a kormány jövő héttől a kijárási korlátozások további enyhítését tervezi – jelezték szerda este kormányzati források.

Az újabb, de még mindig csak részleges lazításokat – amelyek elsősorban a járvány által kevésbé sújtott zöld színnel jelölt megyékben várhatók – csütörtök délután jelenti be Edouard Philippe miniszterelnök.

Kérdés, hogy a vörössel jelölt párizsi agglomeráció, valamint az ország észak-keleti része átkerülhet-e a zöld övezetbe, feloldja-e kormány azt a korlátozást, amely alapján a franciák a lakóhelyüknek csak a 100 kilométeres körzetében mozoghatnak, valamint engedélyezi-e a középiskolák, a vendéglátóhelyek és a parkok megnyitását.

Az elnöki hivatal szerint a végrehajtó hatalom mindenképpen jelezni kívánja, hogy a feloldások első szakasza az elmúlt két hétben sikeresnek bizonyult, a franciák betartják a szigorú biztonsági előírásokat (maszkviselés, távolságtartás, gyülekezési korlátozás), a járvány nem kapott új erőre, és a kormány egyelőre ellenőrzés alatt tartja a mintegy ötven új gócpontot.

Szerda este a kórházakban 15 680 fertőzöttet ápoltak, ami 584-gyel kevesebb, mint 24 órával ezelőtt, de még szerdán is történt 271 új betegfelvétel. Lélegeztetőgépen 1501-en vannak az egy héttel ezelőtti 1800-hoz képest, számuk 54-gyel csökkent kedd óta, s csaknem ötöde az április 9-i tetőzéskor kórházban ápolt 7200 súlyos betegnek.

A járvány kezdete óta 101 017 fertőzött került kórházban, 17 839-en voltak lélegeztetőgépen, s 66 584-en távoztak gyógyultan a kórházakból.

A Covid-19 fertőzés miatt 28 596-an vesztették életüket, de a halottak száma az elmúlt egy héten a napi száz alá csökkent.

A korlátozások enyhítésének újabb szakaszára időzítette a kormány a koronavírus terjedésének követésére kifejlesztett szoftver bevezetését, amelynek használatáról szóló törvényt szerda este fogadta el a nemzetgyűlés.

A StopCovid elnevezésű alkalmazás célja az, hogy a felhasználó automatikus értesítést kapjon arról, ha egy koronavírus-fertőzött közelébe került legalább negyedórára, s teszteltesse magát. Az applikáció önkéntes alapon és névtelenül működik, Bluetooth segítségével, nagy hangsúlyt fektetve az adatvédelmi és biztonsági szempontokra, így például lokációkat nem tárol.

“A járvány még nem ért véget, az applikáció viszont sokat segíthet nekünk” – hangsúlyozta Olivier Véran egészségügyi miniszter szerdán a parlamenti vitában.

A szenátus késő este szavaz a javaslatról, s jóllehet a parlamenti jóváhagyásnak jogi következménye nincsen, az erősen jelképes jellegű, miután a kormány nem győzi hangsúlyozni, hogy a szombattól használható alkalmazás önkéntes, névtelen és átmeneti jellegű.

Az illetékes adatvédelmi hatóságok hiába adtak kedden zöld utat a StopCovid bevezetéséhez, miután az tiszteltben tartja a magánélet védelmére vonatkozó jogszabályokat, az alkalmazás a kormánypárton belül is heves vitát váltott ki. A nemzetgyűlésben a jobboldal ellene szavazott, a szenátusban viszont a jobboldal támogatja a javaslatot, míg a baloldali pártok ellenzik.

Más országokkal ellentétben a francia kormány nem az Apple és a Google közösen kifejlesztett szoftverét választotta, hanem a francia informatikai kutatóközpontot, az Inriát bízta meg egy saját applikáció kidolgozásával.