151 ember vesztette életét és az akkori 75 ezer szegedi lakosból 60 ezer vált hajléktalanná, amikor 1879. március 12-én a Tisza elöntötte Szegedet. Európa minden részére eljutott a természeti katasztrófa híre, amely alapvetően megváltoztatta a térség lakóinak életét és az árvízvédelemmel kapcsolatos koncepciókat is. A szegedi nagyárvíz 145. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián, 2024. március 11-én a Szent-Györgyi Albert Agóra Dísztermében Szeged történetének legnagyobb természeti katasztrófájára emlékeztek a tudományos élet képviselői és az árvízvédelemben érintett szervezetek, intézmények, hatóságok, köztük az SZTE tudósai.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Csongrád-Csanád Vármegyei Mérnöki Kamara, a Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezete és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közös konferenciát szervezett a szegedi nagyárvíz 145. évfordulója alkalmából. Az 1879-ben történt természeti katasztrófát több tudományterület szempontjából vizsgálták meg a résztvevők. Az előadók között az SZTE két kutatója is szerepelt. A szakmai eseményen a mérnöki, történeti és városfejlesztési szempontok mellett jelentős hangsúlyt kaptak természetföldrajzi és vízgazdálkodási tényezők is, így a Szegedi Tudományegyetem kutatóit két előadásra is felkérték.
A Szegedi Tudományegyetem TTIK Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék két szakértője, Dr. Sipos György tanszékvezető, egyetemi docens, és Dr. Barta Károly egyetemi docens előadásaikban többek között a vízgyűjtő árvíz előtti és utáni állapotát mutatták be. A Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék tanszékvezetője, Dr. Sipos György előadásában a Tisza vízgyűjtőterületének földtudományi, geomorfológiai sajátosságaira világított rá, vagyis arra, hogy milyen földrajzi okok vezethettek a tragédiához.
A konferencia első előadójaként, Dr Sipos György a vízgyűjtő hosszú távú fejlődését tekintette át, illetve rávilágított azokra az éghajlati és geomorfológiai tényezőkre melyek a tiszai árvizek kialakulásáért felelősek. A múltbeli viszonyok elemzése során rámutatott, hogy milyen hatalmas vízhozamok alakulhattak ki a Tiszán a múltban a mainál kisebb csapadékmennyiség mellett abból fakadóan, hogy a növényzet és a talajok vízmegtartó hatása a jégkorszak végén még alig érvényesült. Felhívta arra is a figyelmet, hogy bár az utóbbi évezredek során alacsonyabb szinten stabilizálódtak a lefolyás értékek, de extrém események így is előfordultak, és az egykori folyómedrek méretei alapján időnként a mai árvízi vízhozamoknál jóval nagyobbak is kialakulhattak a folyón. Mindez előrevetíti, hogy bár jelenleg évről évre inkább a vízhiánnyal küzd a vízügyi ágazat, jelentős árvizekre a jövőben is készülni kell.
Dr. Barta Károly előadása az árvizet követő időszak vízgazdálkodási kihívásait foglalta össze, melyek alapvetően a folyamszabályozásokra vezethetők vissza. A jelen problémái közül a belvíz és az aszály kérdését járta körül a tanszék kutatási eredményeinek felhasználásával. Felhívta a figyelmet arra, hogy lehetőség szerint át kell menteni a belvizes időszakok víztöbbletét az aszályos időszakokra a tavaszi elöntések visszatartásával. A belvízmentes években pedig a talajnedvességgel kell minél jobban gazdálkodni, hiszen a talaj, mint egy szivacs, hatalmas mennyiségű víz tárolására képes. Ezt a funkcióját azonban óvni és fejleszteni kell a jövőben. Rámutatott arra is, hogy milyen koncepciók és projektek keretében képzelhető el a vízháztartási egyensúly visszabillentése, melynek térinformatikai, talajtani és geomorfológiai hátterének a megalapozásában a tanszék is tevékenyen részt tud vállalni.
Az egésznapos konferencián szóba került az árvízvédelmi rendszer állapota 1879 előtt éppúgy, mint a város szerkezetének fejlődése a tragédia előtt és után. Magát az árvízkatasztrófát Borza Tibor, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese mutatta be korabeli tudósítások és fotók segítségével. A szakértők azt is elmondták, hogy hogyan változott az árvízvédelmi rendszer állapota 1879 után.
A program főszervezője, Dr. Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója hangsúlyozta, hogy a vízügyi igazgatóság és az egyetem együttműködése példaértékű es elengedhetetlen a régió fenntartható fejlesztése szempontjából. Az együttműködés élő, hiszen az ATIVIZIG és a tanszék épp a napokban nyert el egy határon átnyúló, szerb-magyar projektet, melyben többek között a Tisza vizének hullámtéri és hullámtéren kívüli hasznosíthatóságát, illetve az árvízvédelmi gátak állapotát fogják vizsgálni, és egy új, pontosabb árvízi előrejelzésre alkalmas modell is elkészül majd.
(SZTE)
Fotó: SZTE/Kovács-Jerney Ádám
