RECALL – hogy ne legyen katasztrófa

Egyetem

A földcsuszamlások megelőzésére dolgoztak ki előrejelző és költségallokációs rendszert a Debreceni Egyetem szakemberei egy nemzetközi projekt résztvevőjeként.
A RECALL (Resilient Europian Communities Against Local Landslides) elnevezésű programban összesen öt ország, hazánkból a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara vesz részt. Az intézmény szakemberei online alkalmazásokat fejlesztettek ki.

– Az egyik egy elektronikus megelőző rendszer a földcsuszamlások jeleinek észlelésére és monitorozására. A közelgő földmozgásra különböző jelekből, például újonnan kialakult repedésekből, kövek mozgásából, vagy akár egy eldugult csatornarendszerből is lehet következtetni. Ezeket a toolboxon keresztül bárki jelentheti, de akciócsoportok is alakultak már, akik folyamatosan monitorozzák a veszélyeztetettebb területeket – tájékoztatott Kovács Krisztián, a DE GTK egyetemi tanársegéde.

A jelzőprogramot a projektben résztvevő partnereknél, Görögországban, Horvátországban, Szlovéniában és Olaszországban már február óta használják. Ezek azok a célterületek, ahol elég gyakran, 2-3 évente előfordul földcsuszamlás. A másik, bevezetés előtt álló toolbox földcsuszamlásokkal kapcsolatos költségallokációt készít. Ennek segítségével a felhasználók – főként a döntéshozó szervek – különböző védekezési módok közül választhatnak, melyet az adott helyzetre költséghatékonyság szempontjából ajánl fel a program.
– Ez egy új interdiszciplináris terület, amely a földcsuszamlás problematikáját gazdasági, fizikai, mezőgazdasági és humán vonatkozásban is vizsgálja. Ebben a programban a nemzetközi szakemberek a Debreceni Egyetem részvételével egy új értéket állítanak elő, ami egy egészen más kontextusba helyezi ezt a problémakört. Ez egy integráló projekt, ami a meglévő tudást teljeskörűen és felhasználóbarát módon alkalmazza – fogalmazott Stündl László, a DE MÉK tudományos dékánhelyettese, a projekt vezetője.

Az 500 ezer euró összértékű projekt résztvevői november 22-én a Debreceni Egyemen találkoztak, ahol megvitatták az eddigi tapasztalatokat. A workshopon a magyar szakemberek toolbox tréninget is tartottak az akciócsoportok leendő oktatóinak. A két program a www.recallproject.eu honlapon érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.