Koronavírusos Takáts Tamás

Bulvár

Az énekes betegsége miatt a Karthago együttesnek le kellett mondania régóta tervezett nagykoncertjét is.

Hónapokon át tartó készülődés, végtelennek tűnő próbák energiája veszett kárba azzal, hogy le kellett mondani az Erkel Színházba tervezett akusztikus nagykoncertjét a Karthagonak – írja a Bors. A lap a zenekar vezetőjétől megtudta, hogy Takáts Tamás elkapta a koronavírust, a dobos-énekes hiányában pedig kénytelenek voltak törölni a koncertet.

Az egész most hétvégén kezdődött. Volt egy koncertünk pénteken, ahová már külön autóval érkezett. Nem tudott róla, hogy koronás. Nem volt valami jól, de ennek ellenére hősiesen bírta a hétvégét, végigénekelt minden dalt, amit kellett és teljes vállszélességgel állt mellettünk a színpadon

– kezdte Szigeti Ferenc, aki szombaton értesítette az Akusztik koncertjük szervezőit, hogy Takáts Tamás covidos lett, így a biztonság kedvéért leállították a fellépést. Vasárnapra Takáts Tamásnak egyre erősebb tünetei lettek. Felszökött a láza, megváltozott a hangja.

Ekkor csinált egy tesztet és így derült ki, hogy pozitív. Szerencsére ez már az omikron variáns így nem kell annyira félnünk

– vélekedik a zenekar vezetője, aki szerint ha mindez egy évvel ezelőtt történik, sokkal jobban megijedtek volna. Azt is tudja, ha nem a koronavírusról lenne szó, Takáts Tamás még betegen is vállalta volna a fellépést, de így nem mertek kockáztatni.

Fotó: Facebook/tamas.takats.9