Neumann Klub előadás Balog Levente és mentoráltja Keserű Balázs

Balogh Levente és mentoráltja tartott előadást a Neumann Egyetemen

A Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa Balogh Levente üzletember, televíziós személyiség, valamint mentoráltja Keserű Balázs volt a Neumann Klub vendége 2024. február 27-én a Neumann János Egyetemen. Keserű Balázs tavaly tavasszal nyerte meg “Az álommeló” című műsor első évadát, ezzel ő lett Balogh Levente elnöki asszisztense.

Kosztották az idei Wekerle-Díjakat

Kiosztották az idei Wekerle-Díjakat

Ünnepélyes keretek között adta át Matolcsy György jegybankelnök, a 2021-ben állami díjként újraalapított Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjakat. A Nagydíjat idén Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, az Innovációs Különdíjat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Junior díját pedig Neszveda Gábor, az MNB Gazdaságtudományi ismeretterjesztési főosztályának vezetője vehette át.

Az ELTE kutatói megállapították, hogy különleges vasfelvétel zajlik a káposztafej belsejében

A színtestek vasfelvételének fényhiányos mechanizmusa hasonlít a fotoszintézis által támogatott folyamatra – derült ki az ELTE kutatóinak vizsgálatából, amelynek eredményei a Frontiers in Plant Science szaklapban jelentek meg.

Szeged, SZTE, TIK, egyetem, könyvtár, egyetemista, oktatás

Erdős Pál több mint 50 éves sejtését igazolták Ambrus Gergely és kutatótársai

Több mint fél évszázadon át megoldatlan geometriai sejtést sikerült igazolnia a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézet, az ELKH Rényi Intézet, valamint a BME Matematikai Intézet kutatóinak. Az Ambrus Gergely, az SZTE Bolyai Intézet Geometria Tanszékének docense, intézetvezető-helyettes részvételével megvalósult projektben az elméleti matematikusok és a mesterséges intelligencia kutatóinak összefogására volt szükség: a bizonyítás a geometria, a […]

Szeged, búza, Gabonakutató Nonprofit Kft., termőföld, mezőgazdaság, termesztés, gabona, időjárás

Egyre többen választják az agrár felsőoktatást

Egyre népszerűbb az agrár felsőoktatás, amit igazolnak az idei felvételi eredmények is – közölte az agrárminiszter. Nagy István kiemelte, az Oktatási Hivatal által működtetett felvi.hu adatai alapján első helyen 4764 diák jelentkezett agrár képzési területre, közülük pedig 4082 fő kezdheti meg szeptembertől tanulmányait, ami több mint 28 százalékos bővülést jelent a korábbi évhez képest – […]