Bobek főtanácsnok szerint az igazságügyi felügyelet vezetőjének ideiglenes kinevezése és a bírói kar tagjai által elkövetett bűncselekmények nyomozására kizárólagos hatáskörrel rendelkező különleges ügyosztály létrehozásával kapcsolatos nemzeti rendelkezések ellentétesek az uniós joggal

Az uniós jog nem zárja ki a bírói hibáért való állami felelősséggel és a rosszhiszeműség vagy súlyos gondatlanság esetén az állam által az érintett bíró ellen indított megtérítési keresettel kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket, feltéve hogy e rendelkezések kellő garanciákat biztosítanak Románia az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága javításának céljából, valamint az Unióhoz való csatlakozásával kapcsolatos tárgyalások keretében […]

Tárgyalás a T-259/20 Ryanair kontra Bizottság ügyben

A koronavírusjárvánnyal összefüggésben egyes légitársaságoknak nyújtott nemzeti támogatási intézkedések összhangja az uniós joggal – Franciaország A koronavírusjárvány kitörését követően számos EU tagállam támogatási intézkedéseket fogadott egyes légitársaságok megsegítése érdekében. A Ryanair szerint ezen intézkedések torzítják a légiszállítási szolgáltatások uniós piacán a versenyt és nincsenek összhangban az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. Az ír fapados légitársaság […]

A szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével és a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előzetes engedély hiányában kizárja a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező biztosított személy által egy másik tagállamban sürgősen igénybe vett beavatkozással kapcsolatos költségek megtérítését

A szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének ilyen korlátozása nem arányos, és sérti az irányelvet 1987 során WO magyar állampolgár bal szemén retinaleválás történt, azóta a bal szemére nem lát. WO jobb szemén 2015 során zöldhályogot diagnosztizáltak. A WO által több magyar egészségügyi intézményben igénybe vett ellátások hatástalanok maradtak, és az érintett látótere egyre jobban beszűkült, a szemnyomás […]

Főtanácsnoki indítvány a C-83/19 Asociaţia “Forumul Judecătorilor Din România” ügyben, illetve az azzal egyesített vagy ahhoz kapcsolódó további öt ügyben

A román igazságszolgáltatás függetlensége A lengyel igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos ügyek (lásd a legutóbbi vonatkozó ítéletet) intézésével párhuzamosan Romániából is számos ügy érkezett előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Bíróságra az ottani bírák helyzetét illetően, amely vonatkozásában három fő kifogás merült fel. Először is az uniós bíráknak azt kell megvizsgálniuk, hogy a romániai bírókkal szembeni fegyelmi […]

Ítélethirdetés a C-777/18 Vas Megyei Kormányhivatal ügyben

Más tagállamban, előzetes engedély nélkül igénybe vett sürgősségi egészségügyi ellátások költségeinek megtérítése Az Európai Bíróság a C-173/09. sz. Elchinov ügyben 2010. október 5-én meghozott ítéletében a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló rendelettel (1408/71/EGK) összefüggésben kimondta, hogy bár főszabály szerint nem ellentétes az uniós joggal az, hogy a […]

Ítélethirdetés a C-724/18 Cali Apartments és a C-727/18 Procureur général près la cour d’appel de Paris et ville de Paris egyesített ügyekben

Engedélykötelessé tehető-e a lakás turisztikai célú, ismételt és rövid távú bérbeadása? Az ítéletről sajtóközlemény készül Az Airbnb Ireland ügyben 2019. december 19-én meghozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (2000/31) hatálya alá tartozó „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak” kell minősíteni azt a közvetítői szolgáltatást, amelynek a célja, hogy egy elektronikus platformon keresztül […]

Tárgyalás a T-238/20 Ryanair kontra Bizottság ügyben

A koronavírusjárvánnyal összefüggésben egyes légitársaságoknak nyújtott nemzeti támogatási intézkedések összhangja az uniós joggal – Svédország A koronavírusjárvány kitörését követően számos EU tagállam támogatási intézkedéseket fogadott el egyes légitársaságok megsegítése érdekében. A Ryanair szerint ezen intézkedések torzítják a légiszállítási szolgáltatások uniós piacán a versenyt és nincsenek összhangban az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. Az ír fapados […]

Ítélethirdetés a C-594/18 P Ausztria kontra Bizottság ügyben

A Hinkley Point atomerőmű egy új egységének építéséhez az Egyesült Királyság által nyújtott állami támogatások Az ítéletről sajtóközlemény készül Az Egyesült Királyság a területén található Hinkley Point atomerőmű új, C egységének építéséhez több milliárd font összegű állami támogatást nyújtott. E támogatások keretében egyrészt garantálja az új egység által megtermelendő elektromos áram előre meghatározott áron való […]

Ítélethirdetés a C-724/18 Cali Apartments és a C-727/18 Procureur général près la cour d’appel de Paris et ville de Paris egyesített ügyekben

Engedélykötelessé tehető-e a lakás turisztikai célú, ismételt és rövid távú bérbeadása? Az Airbnb Ireland ügyben 2019. december 19-én meghozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (2000/31) hatálya alá tartozó „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak” kell minősíteni azt a közvetítői szolgáltatást, amelynek a célja, hogy egy elektronikus platformon keresztül díjazás ellenében összekapcsolja a […]

Tárgyalás a C-487/19 W. Ż. és a C-508/19 Prokurator Generalny ügyekben

A lengyel igazságszolgáltatás függetlensége A lengyel igazságszolgáltatás függetlenségével, pontosabban annak hiányával kapcsolatban az Európai Bíróság a közelmúltban már számos ítéletet hozott . A mostani ügyekben arra vonatkozó kérdésekre kell a Bíróságnak válaszolnia, hogy az uniós jog alkalmazása szempontjából függetlennek tekinthetők-e a lengyel legfelsőbb bíróság azon bírái, akiket annak ellenére neveztek ki e bírói fórum bírójává, […]