Mulasztás okozta a rakodó halálát

Helyi hírek Ország

A Debreceni Törvényszék 2019. január 21-én hirdetett ügydöntő határozatot annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki egy hajdúböszörményi tanyán halálos balesetet okozott kukoricarakodás közben.

A másodfokú bíróság a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében a Hajdúböszörményi Járásbíróság által 2018. május 8-án hozott ítéletet N. I. vonatkozásában helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság vádlottat 1 év fogházbüntetéssel sújtotta, másfél év próbaidőre felfüggesztve.

A törvényszék által is elfogadott tényállás szerint N. I. hosszabb ideje mezőgazdasági őstermelőként tevékenykedett. Két társával együtt 2016. november 12-én, Hajdúböszörményhez közeli tanyáján a szemeskukorica berakodásához láttak hozzá. A munkálatokat a vádlott felügyelte és irányította. N. I. a kukoricával megpakolt mezőgazdasági vontatóval és a pótkocsival a gazdasági épület mellé állt. Mivel esett az eső, N.I. úgy döntött, hogy a szemes kukoricát nem a betonra terített fekete ponyvára borítják, hanem a pótkocsi oldalán lévő ún. síbereken keresztül engedik le. A két súber – kitároló ablak – azonban beragadt, ezért N. I. vágott egy hozzávetőleg 15×20 centiméteres nyílást. A flexszel kivágott súberen keresztül a kukorica közvetlenül a nyílás alá helyezett talicskába ömlött.

Amikor a pótkocsiban lévő kukorica már nem folyt ki, N. I. kétszer is megemelte a platót, egészen addig, amíg a kukorica újra meg nem indult. A pótkocsi oldalfalát azonban továbbra sem nyitotta meg. Amikor a kukorica újra ömleni kezdett, N.I. a billentést abbahagyta, kiszállt a mezőgazdasági vontatóból, odament a pótkocsihoz és súberen át eresztette a kukoricát a talicskába. A takarmányt a sértett és társa hordták be az épületbe. A harmadik billentés során azonban a rakomány nem mozdult, körülbelül 8-10 mázsa kukorica feltapadt a plató bal felső sarkába. Az egyik férfi éppen szólni akart a vádlottnak, hogy ne billentsen tovább, amikor a pótkocsi platójának dőlésszöge és a rajta felhalmozott szemeskukorica olyan kritikus szintet ért el, hogy a takarmány a plató zárt oldalának zuhant. A nagy tömegű kukorica akkora erővel csapódott neki az oldalfalnak, hogy a pótkocsi megbillent és az oldalára borult. A sértett a jármű közvetlen közelében tartózkodott, a pótkocsi maga alá temette. A férfi a helyszínen életét vesztette.

A nyilvános ülésen elhangzott szóbeli indokolásában Dr. Hutkai Mariann a tanács elnöke elmondta, hogy az elsőfokú bíróság betartotta a rá irányadó eljárási szabályokat és kifogástalan, megalapozott tényállást állapított meg. A tanács elnöke elmondta, hogy a szervezett munkavégzés során a vádlott nem figyelmeztette a sértettet és a másik társát, hogy a munkagép körül mire figyeljenek. A pótkocsi felborulását az okozta, hogy az emelés nem szabályszerűen történt. Dr. Hutkai Mariann hangsúlyozta, hogy a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság által megállapított enyhítő és súlyosító körülmények körével, enyhítő körülményként értékelte továbbá a vádlott egészségi állapotát és a sértetti közrehatást is.

A Hajdúböszörményi Járásbíróság ítélete a mai napon jogerőre emelkedett.