Kollányi Zsuzsi

Kollányi Zsuzsi máris szerelmes?

Bulvár

Még csak egy nap telt el azóta, hogy Kollányi Zsuzsi bejelentette válását, máris azt pletykálják, van valakije.

Az énekesnő és férje három gyermeket nevelnek és nemrég úgy döntöttek, ezentúl nem a házasság kötelékében, hanem barátokként. A Ripost szerint több előjele is volt a válásuknak, például az a februári poszt is, amiben Zsuzsi arról írt, aki szeret, az nem fél, ő pedig úgy döntött, mostantól szeretni fog.

Egy héttel bejegyzése után a Konyhafőnök egykori győztese, Bóza Roland bejelentette, hogy tönkrement a házassága és újra szerelmes, de hogy kibe, azt nem árulhatja el, mert új párja is épp lezárja jelenlegi kapcsolatát. Annyit elmondott, ismert emberről van szó. Redditen többen is találgatni kezdték, ki lehet Roland új párja, valaki pedig magabiztosan beírta Kollányi Zsuzsi nevét. Egy másik hozzászóló megkérdezte, vajon Zsuzsi férje tud-e erről, mire a kommentelő azt is elmondta, az énekesnő és férje már elváltak.

Mindez persze egyelőre csak pletyka. Közös pont viszont az életükben, hogy mindketten szerepeltek a Konyhafőnökben, és az is, hogy mindketten házasságuk lezárásánál tartanak jelenleg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.